Intelligencia

Kedden egy teljes nap az IDC budapesti Üzleti Intelligencia Roadshow-ján, azaz vándorkonferenciáján, moderátori szerepben. Sok előadás, kissé visszahúzódó közönség. Egy ilyen esemény után sokféle szálon lehet elindulni, sokféle következtetést lehet levonni. Csak néhány ezek közül.

Itt van rögtön a határvonalak meghúzásának, a szavak jelentésének a problémája. Az informatikai szakma régóta küzd azzal a nehézséggel, hogy a technológia gyorsabban fejlődik a nyelvnél, ezért gyakran előfordul, hogy ugyanazt a dolgot többféle néven nevezik, vagy valaminek egyszerűen nincs  általánosan elfogadott neve, meghatározása. Az ebédszünet végén volt egy érdekes beszélgetésem az egyik előadóval, aki elmondta, volt már olyan eset, amikor két magyar ember közé neki kellett beállni tolmácsnak, azok annyira más nyelven beszéltek, azaz magyarról magyarra fordított.

Mit nevezünk tulajdonképpen üzleti intelligenciának?

Ha nagyon tág meghatározást keresünk, abból kell kiindulnunk, hogy az informatikai alkalmazások terjedésével, különböző műveletek és tranzakciók elektronizálásával és automatizálásával sikerült óriási mennyiségű elektronikusan rögzített adatot előállítani. Most az a kérdés, hogy mihez kezdünk ezekkel az adatokkal: tisztítani, rendezni, felhasználásra alkalmas módon tárolni, elemezni stb. kell őket, mert az adat akkor hasznos, előállításának és gyűjtögetésének akkor van értelme (mindezek jó sok pénzbe kerülnek), ha valaki aztán csinál vele valamit, legyen az a „valaki” akár egy gép, akár egy ember. Mondhatjuk azt, hogy ez a „valamit csinálni”, meg az arra való felkészítés az „intelligencia”, amibe sok minden belefér.

A Laudon házaspár közismert szakkönyve nevet ad a gyereknek: az üzleti intelligenciát gyakorlatilag a döntéstámogató rendszerekkel tekinti azonosnak, tehát az „intelligencia” célja az, hogy a döntéshozók minél jobban végezzék a dolgukat. Fel is sorolja az ide tartozó rendszereket és technológiákat, vagyis megnevezi az intelligencia-család tagjait: integrált vállalatirányítási rendszerek (ERP), ellátási láncok menedzsmentje (SCM), ügyfélkapcsolatok menedzsmentje (CRM), adatbányászat és OLAP, tudásmenedzsment.

Kiindulhatunk azonban az angol „intelligence” szó jelentéséből, pontosabban jelentéseiből, mert több is van neki. Jelent egyfelől tanuló és alkalmazkodó képességet, jelenti az értelmes felfogás és gondolkodás képességét. De van egy másik jelentése is: hírszerzés, méghozzá többnyire titkos információk megszerzése, vagyis „intelligence” az is, amit a titkosszolgálatok csinálnak, gondoljunk például a CIA nevére, ahol középen ott az I. Ebben a felfogásban ha egy vállalat a versenytársairól gyűjt (remélhetően legális eszközökkel) információkat, akkor ez is „üzleti intelligencia”, és ez nem is baj, mert végső soron megint kikötünk a döntéseknél, és nyilvánvaló, hogy jó döntést az tud hozni, aki nemcsak önmagát analizálja, hanem képes önmagát a külvilághoz hasonlítani.

Az IDC konferenciáján a hol tágabban, hol szűkebben felfogott üzleti intelligencia sokféle érdekes kérdése és problémája jött elő. Döntéshozatali szempontból a vállalatokat sokan egy piramishoz hasonlítják, amelynek az alján jól strukturált döntési helyzetek vannak, a tetején pedig rosszul vagy gyengén strukturáltak. Vitatható, menyire pontos, és mennyire általánosítható ez a kép a mai világban, de fogadjuk el. Az üzleti intelligencia rendszerek és alkalmazások fejlődésének érdekes kérdése, hogy meddig tudnak felkapaszkodni ebben a piramisban, a döntések mekkora körét tudják strukturálttá tenni, és mit tudnak kezdeni a nem strukturáltakkal.

Minél strukturáltabb egy döntés, annál inkább automatizálható, az automatizálás pedig idővel feleslegessé teszi a döntéshozót, vagyis az üzleti intelligencia fejlődésével állások, munkahelyek tűnnek el, ami statisztikai eszközökkel jól megfigyelhető jelenség. A strukturáláshoz szabványosítás kell – hová vezet a szabványosodás és mi köze van a stratégiához, ha a stratégia éppen a megkülönböztetésről, a különlegeségről szól?

Ha az intelligenciát gépekbe akarjuk telepíteni, akkor valahogy ki kell szedni azt az emberek fejéből, és akkor máris ott vagyunk a tudásmenedzsment, a tudásmegosztás, a szakértők kezelésének bonyolult problémáinál. Vajon a Web 2.0 mintájára beszélhetünk BI 2.0-ról is, vagyis mekkora szerepe lesz a kollektív intelligenciának, a szakértői alkotó együttműködésnek? Egy vállalati szakértői wiki például üzleti intelligencia alkalmazásnak tekinthető?

Izgalmas kérdés, hogy miként kell, miként lehet kezelni az intelligenciát, az optimalizálási feladatokat a hálózatosodó vállalatok, az egymással hol versengő, hol szövetkező csoportok, ökoszisztémák világában.

Arra is érdemes figyelni, miként kezeli az informatikai szakma a felhasználót, népies nevén a „júzer”-t: szövetségeként, vagy kissé nehézfejű, homályos igényeket támasztó, bizonytalankodó, a változásoktól félő, nehezen mozduló, irracionális viselkedésű ellenfélként? (Egy kritikus megjegyzés: ilyen konferenciákon többnyire a szállítói oldal képviselői és a vállalati IT-sek szerepelnek, valódi felhasználók csak nagyon ritkán.) A mostani konferencián is többen hivatkoztak a Standish Group CHAOS jelentéseire: az informatikai projektek (ide értve természetesen az intelligencia-projekteket is) körében változatlanul nagyon magas a kudarcok aránya, az okok között pedig előkelő helyen szerepel a „felhasználók bevonása”, vagyis az e téren elkövetett hibák sokasága. Mire számit, mire gondol a felhasználó ilyen projekteknél? „Information democracy” – ezt a kifejezést írta fel az egyik előadó egy dia tetejére. Vajon az intelligencia-alkalmazások centralizáltabbakká vagy decentralizáltabbakká teszik a vállalatokat?    

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.