Információgazdaság

Tegnap délután volt a Corvinuson Szabó Katalin és Hámori Balázs új könyvének bemutatója. Információgazdaság a címe, vaskos kötet, hosszú-hosszú glosszáriummal (nevezhetjük nyugodtan kislexikonnak) és irodalomjegyzékkel kiegészítve. Az Akadémiai Kiadó adta ki.

A tegnapi bemutatón becslésem szerint legalább nyolcvanan voltak, pontos számot nem mernék mondani, mert mögöttem is állt egy sor, az ajtó körül pedig mindvégig élénk volt a jövés-menés.

Kati és Balázs tizenhét fejezetben foglalják össze, amit a címben (talányosan) jelölt tárgyról, vagyis az információgazdaságról tudnak és gondolnak. Pontosabban szólva az információgazdaság intézményeit veszik górcső alá, abból kiindulva, hogy a közgazdaságtanon belül az „institutional economics” az az irányzat, amely fogalomkészletét és módszertanát tekintve e célra a legalkalmasabb. Ebből rögtön az is következik, hogy a tartalmát tekintve a könyv kétrétegű. Van egy felső szintje, amely a szemünk előtt zajló jelenségek leírását és rendszerezését célozza. De van egy alsó is, amely a mélyebb rétegekben a közgazdaságtudomány alapkérdéséit veti fel.

Ha felütjük a nagy Samuelsont, rögtön az elején láthatjuk, hogy a közgazdaságtudomány definíciója tekintetében némi bizonytalanságban hagyja az olvasót. Felsorol néhány lehetséges meghatározást, majd a végén azt mondja, elégedjünk meg a többségi állásponttal, a legelfogadottabb definícióval, amiben rögtön az elején ott van a javak szűkösségének jelensége. Miért fontos tudomány ez? Azért, mert szűkösen rendelkezésre álló forrásokról kell racionális döntéseket hoznunk: miből mennyit termeljünk, hogyan csereberéljünk egymással stb.

De mi van akkor, ha az a bizonyos erőforrás az információ? Mondhatjuk azt, hogy az manapság, az internet, a világháló, a szupergyors optikai adattovábbítás korában az információ szűkösen áll rendelkezésre? Mi van, ha nemmel válaszolunk? Akkor az információ mint erőforrás kikerül a fenti módon definiált közgazdaságtudomány látóköréből? Akkor nem érvényesek rá annak megállapításai? Talán egy új közgazdaságtant kellene teremteni hozzá, új tárgymeghatározással, új törvényekkel?

Vagy legyünk óvatosak, és mondjuk inkább azt, hogy információgazdaság helyett jobb lenne tudásgazdaságról beszélni? Mert az információ legfeljebb nyersanyag, az értéket viszont a tudás teremti, az viszont változatlanul szűkösen áll rendelkezésre? (Én is rengeteg információhoz férek hozzá, mondjuk, az ember géntérképéről, de az égvilágon semmit sem tudok vele kezdeni.) No meg itt van a figyelem is, abból sincs akármennyi, a tudomány mai állása szerint egy nap változatlanul huszonnégy órából áll.  És akkor marad minden, a szűkösség meg a racionális döntés megszokott tudománya a régi törvényekkel?

Ezekről a kérdésekről nyilván hosszasan lehet filozofálni, amihez Kati és Balázs könyve rengeteg szellemi muníciót ad. Mégis, a magam részéről nem ezt tartom a legjobbnak benne, hanem azt a gazdag, színes körképet, amit az információs világról festenek elénk: a termékekről, a tranzakciókról, a piacokról, a figyelemről, a bizalomról, a marketingről, a pénzről és az árakról, a versenyről, a szellemi vagyonról, a szervezetekről és a munkavállalókról, vagyis mi magunkról. Hatalmas tablót festenek, a maguk látószögéből, a maguk stílusában. Minden ízében vitára ingerlő könyv, vitatkozni is kell vele. Kell ennél jobb?    

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.