Idegen

Könyv: az Idegen testünk Závada Páltól. Nem könnyű olvasmány: rengeteg szereplő, nem lineárisan futó cselekmény, történelmi ismeretek nélkül teljesen reménytelen. Nem árt, ha az olvasó plajbászt vesz a kezébe és igyekszik feljegyezni, ki kinek a kicsodája, hol is tarunk éppen helyszínben és időben.

Janka, a fényképész vendégül látja Fővám (Dimitrov) téri lakásában közelebbi és távolabbi családja tagjait, szerelmeit, ismerőseit. A pillanat történelmi: most csatolták vissza Észak-Erdélyt Magyarországhoz. A társaság rendkívül tarka, van itt mindenféle ember, gazdagok és szegények, politikusok, katonák, boltosok, újságírók, ideológusok, mozgalmárok; magyarok, svábok, zsidók vegyesen. A társaság élénk, köz- és magánügyekről folyik a társalgás – mindkettőből akad bőven.

Závada erről a pontról indul el hátra és előre. Ki-kiválaszt egyet vagy többet a népes kompániából, felveszi a fonalat az életük fontos eseményeinél, követi a szálat egy darabig, majd vált, odébb tolja a mikroszkópot, valaki mást vesz célba. Közben egyes szám harmadik személyből átvált elsőbe, hol ennek, hol annak a bőrébe bújik bele, mindvégi egységes, tartózkodó, kissé ironikus stílust tartva a megszólalásokban. Aztán tovább lép a jelenen, betekint a jövőbe. Itt ülnek és állnak ezek az emberek a Fővám téri lakásban, esznek, isznak, diskurálnak – lássuk csak, ki honnan jött, miért mondja azt, amit éppen mond; aztán lássuk, mi lesz belőle, mivé válik, hová jut: miniszteri székbe, hivatalba, vagy éppenséggel akasztófára, és ha oda, akkor ki húzza meg a nyakán a kötelet.

A történelem beszivárog a társaságba, a társaság beszivárog a történelembe. A társadalmi repedések végighúzódnak a családon, változatos módokon hol összerántanak, hol elválasztanak egyes embereket, sebeket, traumákat okoznak. Közben az ország is hol nagyobb, hol kisebb lesz, részeket vágnak ki belőle, hol földrajzi, hol más értelemben. Aki ma mellettem áll, akivel beszélgetek, aki ma oly közelinek tűnik, holnapra idegen lesz, valaki más, akit nem értek, akit valamilyen ismeretlen erő visz valamilyen irányba. Hol van az a pont, amikor valaki végérvényesen rákerül valamilyen pályára, ahonnan aztán nem tud letérni, óhatatlanul halad a végzete felé? Van-e ember, aki azzá lesz, aki szeretett volna lenni? Lehet-e egyáltalán tervezni, komolyan akarni valamit, menni valami felé?

Az ember becsukja a könyvet, becsúsztatja a polcon a többi Závada közé, majd azon gondolkodik, hol eredtek és merre kanyarogtak ezek a repedések, hol tartanak ma, mi történt ezekkel a traumákkal, behegedtek-e a sebek, hány generáció kell a felejtéshez, mi történhetett Jankával, felbukkan-e Vince valahol Ausztráliában, miért olyan ismerős Dohányos figurája, kikből lesznek, ha a helyzet úgy hozza, a Johankák. 

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.