Hullám

Úgy tapasztalom, a németek egyre bátrabban készítenek olyan filmeket, amelyek célja a megértés: annak a megértése, hogy miért és hogyan történt az, ami történt. Eme alkotások között találkoztam jókkal (pl. A Bukás) és rosszakkal (Sztálingrád) is. A most bemutatott A hullám kétségtelenül az előbbiek közé tartozik.

Egy német középiskolában projekthetet tartanak a végzősöknek. A projekt lényege az akció, a cselekvés: nem egyszerűen tanulunk valamiről, hanem kipróbálunk valamit, átélünk valamit, élményeket, tapasztalatokat szerzünk. A témák politikával, az államrenddel kapcsolatosak: anarchia, autokrácia. Egy fiatal, ambiciózus, szemlátomást lelki defektektől sem mentes tanár az anarchia-projektet szeretné vezetni, de végül az autokráciát kapja. A hét módszertanának megfelelően keveset magyaráz, helyette inkább cselekszik: szépen bevezeti a hozzá jelentkező diákokat egy mesterségesen megteremtett, de rövidesen fölöttébb valóságosnak látszó autokráciába.

A tanulók kezdetben a szokásos idétlenséggel fogadják a kísérletet, de aztán valahogy elkapja őket a forgószél: a közösség erejének megtapasztalása, a közös ellenségkép, az összetartozás érzése, az akciókkal járó izgalom, a csoportnyomás, az egyéniség feladásával járó kényelem, a verseny kiküszöbölésének látszata, a sűrűn kapott megerősítés, a kalákában végzett munka eufóriája meg minden egyéb. A kisélet sikerül, sőt ahogy várható, túlságosan jól sikerül, a leggyengébb láncszem elpattan, a tragédia álkerülhetetlen; tragédiának muszáj lenni, tragédia nélkül nem lenne katarzis.

Mit is üzen ez a film? Nem egyszerűen azt, hogy minden újra megtörténhet. Van ennél fontosabb üzenet is: autokráciához, diktatúrához nem kell feltétlenül Weimar. Ezek a diákok, a gazdasági és társadalmi problémák ellenére, nem weimari körülmények között élnek. A projektet vezető tanár az utolsó perceket leszámítva, amikor már bármit elhisznek neki, nem is ezekre a problémákra épít. A folyamat hétköznapi emberi tulajdonságok, mindennapos lelki defektek, apró sérelmek, emberi vágyak, ösztönök, kompenzációs igények miatt indul be. Ezek ott vannak szinte mindenkiben. Csak arra van szükség, hogy egy tudatosan vagy ösztönösen ügyes manipulátor megmozgassa, felhasználja és összekapcsolja őket. A többi már megy magától.

Azt is érdemes figyelni, milyen szerepet játszik mindebben a technika, a villámgyors és korlátlan kommunikáció, a diákok asztalán, zsebében folyamatosan nyitva tartott többféle kommunikációs csatorna.

Jó film, tanulságos film. Valószínűleg kevesen fogják megnézni. (Nem ide való, de feljegyzem: Fellini Zenekari próbájával jó filmes esettanulmány-párost adnának egy szemináriumhoz.)            

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.