Hólabda

Elkaptam tegnap este a tévében egy beszélgetést Csepeli Györggyel és Halmai Gáborral. Mindkettőjüket felkérték, hogy egy tudós testület tagjaiként keressenek magyarázatot arra, mi is történt Magyarországon az elmúlt hetekben. Tudós emberektől nyilván tudományos magyarázatot várnak. Egyikük, talán Csepeli György azt is megemlítette, arra is kíváncsiak, milyen szerepe volt az internetnek a történtekben.

Igen, ez fölöttébb érdekes kérdés. Ezt tudják az amerikaiak is. Náluk pont most fejeződtek be a választások, most jelennek meg az első visszatekintő elemzések, és a téma ott is felmerül, már csak azért is, mert ez az első olyan választás, ahol az internetes világ szép, kifejlett, érett állapotban jelen van, tehát épp ideje a vizsgálódásnak.

Politika és internet. Vagy fogalmazzunk kicsit tágabban: politika és a modern infokommunikációs technológia. Bárki könnyen meggyőződhet róla, hogy ezzel kapcsolatban létezik egy optimista irányzat, amelyik azt mondja, hogy a kommunikációs technika fejlődésének, vagyis lényegében az emberek és intézmények közötti gazdagabb, szabadabb, intenzívebb, gyakoribb kommunikációnak köszönhetően a világ nyitottabb, demokratikusabb, toleránsabb, kiegyensúlyozottabb, szabadabb, mérsékeltebb, józanabb, racionálisabb, okosabb, szebb lesz, a nép könnyebben beleszólhat az állam ügyeibe, könnyebben kifejezheti az akaratát, az állam elszámoltathatóbb, átláthatóbb lesz, és így tovább. Lesz e-demokrácia, e-kormányzás, e-gyülekezés, e-vita, e-kreativitás meg minden. A homályos körvonalú Web 2.0 tulajdonképpen ennek a megtestesülése, megvalósulása, a kapu az új világba.

A kérdés csak az, valóban így áll-e a helyzet.

Az ilyen kérdésekre nehéz válaszolni. Nehéz egyebek között azért, mert az emberekkel nem lehet úgy kísérletezni, mint mondjuk a vegyszerekkel vagy az egerekkel. Mégis, tegyünk itt említést két kísérletről, két olyanról, ami most hirtelen az eszembe jut. Az egyiket nemrég találtam Cass Sunstein Infotopia című könyvében. A helyszín Amerika, Colorado állam, az időpont 2005. Hatvan helyi lakost tíz, nagyjából egyforma létszámú csoportba osztanak. Néhány égető társadalmi-politikai kérdésben kell nyilatkozniuk: aláírjon-e az USA egy nemzetközi szerződést a globális felmelegedés elleni harcról, házasodhatnak-e az azonos neműek, stb. A szervezők ügyelnek arra, hogy egy-egy csoportba egymáshoz közel álló gondolkodású emberek kerüljenek, vagyis öt „liberális” és öt „konzervatív” csoportot állítanak össze. Első körben mindenki egyénileg rögzíti a véleményét a felvetett kérdésekről. Ezt követőn az egyes csoportok saját körükben megbeszélik a témákat, vagyis a tagjaik csoporton belül kommunikálnak egymással. Végül ismét egyéni véleménynyilvánítás következik. Az eredmény: az egyes csoportok a szélsőségek irányába mozdultak el, vagyis a „konzervatívok” még konzervatívabbak lettek, a „liberálisok” pedig még liberálisabbak.

Ha most általánosítunk, azt mondhatjuk, az intenzívebb kommunikáció radikalizál és polarizál, ha zárt elvbaráti körben történik, vagyis az emberek saját elvbarátaikkal beszélgetnek, blogolnak, fórumoznak, elvbarátaik újságjait olvassák, tévéműsoraikat nézik, amire pedig nagy a csábítás. A modern technika segítségével megtalálják az elvbarátaikat, támogatót, megerősítést lelnek bennük, rájuk rezonálnak, hitükben, meggyőződésükben megerősödnek. A világ tarkább lesz (ez a politikai “long tail’), de polarizálódik.

A másik kísérlet Duncan Watts és kollegái nevéhez fűződik. (Igen, igen, igen, ő írta azt a bizonyos könyvet arról, hogy a világon bárki bárkivel kapcsolatot találhat maximum hat közvetítőn keresztül.) A kísérlet célja annak vizsgálata volt, mennyire befolyásolják az emberek egymás véleményét, döntéseit. A kutatók több ezer önkéntest arra kértek, hogy internetes szavazással válasszák ki egy kosárnyi új popzeneszámból a nekik legjobban tetszőket. Vagyis a kérdés az volt, miből lesz sláger és hogyan. A szavazóknak, szintén az interneten, fokozatosan egyre több információt adtak arról, hogy a többiek hogyan szavaztak. Az eredmény: a nyájszellem működik. A nyerésben lévő számok még nyerőbbek lettek. Az eredmény ezáltal kiszámíthatatlanabbá vált: ha a szavazás elején történt valami, akár egy véletlen esemény, ami „megdobott” egy számot, beindult a hólabda-jelenség, függetlenül az adott dalok tényleges minőségétől. Volt persze néhány szám, amelyek tényleg jobbak voltak a többinél, és ez meg is látszott az eredményeken, de mindig voltak olyanok is, amelyek sikerére ez a hólabda volt a magyarázat.

Most jöjjön az általánosítás: több információ a többiekről ─ következmény: nagyobb és gyorsabban növekvő hólabdák, begerjedő, beinduló, öngerjesztő, előre megjósolhatatlan, gyakran véletlen impulzusokra berobbanó társadalmi jelenségek.

Ha valakinek kedve van hozzá, akár történelmi analógiákat is kereshet. A mögöttünk álló másfél évszázadban gyorsan fejlődött az infokommunikációs technika: sorban jött a telegráf, a telefon, a rádió, a tévé, a számítógép, az internet. Használt ez a demokráciának, a békének, a szabadságnak, a toleranciának? Hát először is volt két világháború…

Persze azért legyünk óvatosak. Történelmi példákat, kísérleteket nem szabad meggondolatlanul általánosítani. A fenti példák egyikében láthattuk, hogyan viselkednek derék coloradói polgárok bizonyos helyzetekben. Lehet, hogy az emberek általában is így viselkednek. De az sem kizárt, hogy csak derék coloradói polgárok viselkednek így, de ők is csak akkor, ha éppen chicagói szociálpszichológusok kísérleteznek velük.

Mindenesetre álljanak itt befejezésül Gerry McGovern tanulságos szavai: „…Technology is neutral. On one side it has the potential to create a better government, but twisted in another way, it can serve to threaten democracy.”          

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.