Háromszor kaptam meg a Lenin-rendet

Film: Indiana Jones 4 a Sugárban, 12-13 néző társaságában. Két okból néztem meg: egyrészt láttam az előző három részt, másrészt kedvelem Harrison Fordot. Dr. Jones kétségtelenül megöregedett, de azért jól tartja magát.

Az elején egy kicsit aggódtam, ugyanis egy darabig nem dőlt el, hogy mi is lesz ebből tulajdonképpen: az első három rész szerves folytatása, valamiféle önparódia, vagy kórházsorozatokra emlékeztető nosztalgiafilm. Az első percekben mindenből adagoltak egy kicsit, még nem kevés amerikai öngúnyt is. Dr. Jones utódja például egy Brando-paródia keretében jelenik meg a színen. Az atomkísérlet művárosában van valami hátborzongató. Aztán jönnek a szokásos, azóta közhellyé vált látványelemek és fordulatok: száguldás az erdőben, hangyatámadás, zuhatag, barlang, pókháló, skorpió, kígyó, vad indiának, homokcsapda, űrlények.

A bejegyzés címében olvasható mondatot Cate Blanchett mondja. Itt ő a gonosz (nagyon jó gonosz), Sztálin kedvence, vicces orosz akcentussal, ugyanis a németek helyét közben átvették az oroszok, vagyis ha a kettővel lejjebb található bejegyzésben van valami igazság, az amerikai nézők nagyobbik része számára helyrezökkent a világ.

A film végén érzelmes búcsú, Dr. Jones igent mond rég nem látott kedvesének, akivel, emlékeim szerint, először valahol a Himalájában találkoztunk az első részben: asztal alá itta a németek gonosz ügynökeit. Vagy nem is németek voltak? Erre már nem emlékszem pontosan.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.