Háló

Három szakdolgozat futott be a Debreceni Egyetemről. Az első az IBM stratégiájával foglalkozik: nagy ívű áttekintés a kezdetektől a mostani Palmisano-korszakig, külön részletezve a Gerstner által vezényelt fordulatot a kilencvenes években. A második tárgya az elektronikus kereskedelem, azon belül az aukciós piacok, az eBay példáján keresztül bemutatva. A harmadik szerzője az informatikai beruházások gazdasági értékelését választotta: módszertani elemzés majd egy konkrét vállalati ERP  bevezetés példája. Államivizsga januárban.

A következő tanulmányi időszakra négy új témát ajánlottam meg. Három gyorsan el is kelt belőlük, a negyedik viszont nem. Pont az, amit a legnépszerűbbnek gondoltam. A „social networking”, azaz a társasági hálózatépítés gazdasági-üzleti vonatkozásait kellett volna tárgyalni. Biztos vagyok benne, hogy egy csomó hallgató maga is műveli ezt, példákat nagyon könnyű találni, az irodalom pedig úgy nő, mint eső után a gomba. De a téma nem kelt el. Lehet, hogy véletlenül, de az sem kizárt, hogy aki ebben a korosztályban műveli ezt a műfajt, az nem szereti, ha az üzlet kiveti rá a hálóját. Pedig már kivetette. Már régen kivetette.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.