HP és kortünet

Amikor ezeket a sorokat írom, Amerika még alszik. Nemsokára azonban felébred és nyüzsögni kezd. Felkel Mark Hurd is. Kiengedi a kutyát, megborotválkozik, megreggelizik. Az ajtó előtt már várja a nagy fekete autó. Most azonban nem az NCR-be viszi, hanem a HP főhadiszállására. Mától kezdve ugyanis ő a cég új vezére. Az előzőt, Carly Fiorinát néhány hete váltotta le az igazgató tanács.

Új posztján Mark Hurd többféle dolgot tehet. Vállalhatja a Fiorina asszony által kijelölt vonalat, de óvatosabban, új módszerekkel. Követheti az IBM példáját, azaz egyre nagyobb szerepet szánhat a szolgáltatásoknak. Megpróbálhat visszatérni arra a régi ösvényre, amit „HP Way”-nek szokás nevezi: decentralizálás, önállóság, innováció, előtérben a mérnöki munka. Akár a késhez is nyúlhat: radikális költségcsökkentési, portfoliótisztítási, átstrukturálási programokat indíthat.

Elődjének nem sikerült növelnie a HP részvények árfolyamát. Talán ő eredményesebb lesz.. Úgy tűnik, a befektetők egyelőre bíznak benne: a hírre, hogy átveszi a vezetői széket, az árfolyam megugrott, de tudjuk, hogy az ilyen változások tiszavirág-életűek, ha aztán nem történik semmi. Miből gondolják, hogy neki sikerülni fog? Leginkább abból, hogy előző posztján, az NCR-nél sikeres volt: ott a bevétel is szépen nőtt meg az árfolyam is.

A sajtó egyelőre azt emeli ki, hogy Hurd számos tekintetben pont az ellentéte Carly Fiorinának. Nyugodt, csendes, robotos ember. Reggel felkel, bemegy a vállalathoz, ötig dolgozik, otthon megvacsorázik, aztán ráhúz még két órát. A gőzt a motorba, és nem a kürtbe ereszti: a bevételekre, a költségekre, a működésre koncentrál.

Felfoghatjuk ezt a váltást kortörténeti tünetnek is. Carly Fiorina egy sajátos vezetői típust képviselt: az úgynevezett „celebrity CEO-t”, aki a médiában való gyakori megjelenéseit tekintve leginkább egy rocksztárhoz vagy teniszcsillaghoz hasonlítható: sokat nyilatkozik, színpadias a fellépése, különc szokásokat vesz fel, extrém sportokat űz, hírességekkel, politikusokkal vacsorázik. Ez a típus mintha kezdene kimenni a divatból. Szezonja a kilencvenes években volt: akkor a közvélemény jobban ismert néhány sztármenedzsert, mint az általuk irányított vállalatokat. Fiatalok voltak, nagy víziókról beszéltek, különcködő viselkedésekkel, hatásvadász bemondásokkal igyekeztek felhívni magukra a figyelmet. Nem volt nehéz dolguk. Amikor a gazdaság száguldott, az árfolyamok maguktól emelkedtek, mindenki zseninek látszott.

Aztán jött a recesszió, az internetes léggömb kipukkanása, jöttek a csődök, a vállalati botrányok, a bírósági ügyek. Sok királyról derült ki, hogy meztelen: nemhogy a jövőt nem látja, de azt sem tudja, mi lesz jövő csütörtökön. A mai vezetők mintha csendesebbek lennének, szürkébbnek tűnnek a médiában. Hiába, a világ változik.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.