Gyomorszájon

“Az angollal most úgy vagyok, mint mikor valaki kitűnő szakkönyvekből, fáradságos magolás árán megtanul bokszolni. S otthon bokszol is néha, egyedül, szakkönyvei és egy sodronyra erősített tréninglabda segítségével. Minden pompásan sikerül, napról napra jobban bokszol, míg aztán egyszer az utcán összeszalad egy suszterinassal, aki hasba vágja. S ő, minden szaktudásával, elterül az árokban.”

Ezt az idézetet Márai Sándor 1950-es Naplójából vettem. Azért jutott eszembe, mert tegnap reggel egy amerikai tanárral beszélgettem, aki az akciótanulás szakértője. Mindketten elmondtuk, miként használjuk ezt az oktatási módszert, megbeszéltük a hasonlóságokat és a különbségeket. Ő a leadershipet, a csoportdinamikát és bizonyos pszichológiai elemeket tolja előtérbe, az én megközelítésem inkább pragmatikus, technokrata, praktikus problémamegoldó. Ugyanakkor akárhogy is nézzük, a cél ugyanaz: az a bizonyos gyomszájon vágás a suszterinas részéről lehetőleg ne diplomázás után érje a hallgatókat, hanem még előtte, amikor a tapasztalatot még tantermi körülmények között fel lehet dolgozni. Az ilyen ütés, ha valóban felkészületlen embert ér, fölöttébb kellemetlen tud lenni, amit időnként tapasztalok is, pontosabban igazából nem én tapasztalom, hanem a hallgatók.

1950-ben Márai Olaszországban élt, de már beadta az amerikai vízumkérelmet. Miért hagyta el Itáliát, miért akart Amerikába menni, ahová egyébként a jelek szerint egyáltalán nem vágyott? Valóban az oroszoktól félt? Vagy inkább a család, a gyerek János érdekeit nézte? Nem értem igazán ezt a döntést.   

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.