Görög

Görög, francia és angol kollegákkal a tanácsterem felé tartunk az Athéni Közgazdaságtudományi Egyetemen. A falon mindenfelé plakátok, köztük sok olyan is, amiket én a grafikájuk alapján politikai hirdetésnek vélnék. (A szövegüket nem értem, csak néhány ismerős „nemzetközi” szót tudok összerakni a matematikából ismert görög betűkből.)

A házigazdánk elmagyarázza, hogy a politikai pártok mindig is keresték a kapcsolatot az egyetemi ifjúsággal, amióta pedig az egyetemi vezetők választásakor a hallgatók is szavazhatnak, a politikai jelenlét különösen fontossá vált a számukra a diákok körében, hiszen csak rajtuk keresztül érhetik el, hogy fontos oktatási posztokra az ő embereik kerüljenek. A kormányzat reformokkal próbálkozik, váltakozó sikerrel. Az ellenállás erős. A felsőoktatásban egyelőre nem jelenhetnek meg a magánintézmények, és tandíj sincs. A hallgatók időnként sztrájkolnak, ami a tanrend átalakítását is szükségessé teheti.

A finanszírozási rend részleteivel görög kollégám nincs tisztában, azt mondja, túl bonyolult. Átszámolom forintra a fizetését: hát bizony nem valami sok. Sok tantermi óra van és sok diák, de mivel a fizetéséből nem tud tisztességesen megélni, különmunkákat is vállalnia kell, részben a saját intézményében, de másutt is.

Toborzási gondjaik nincsenek, pedig a statisztikák azt mutatják, hogy a görög fiatalok tízezrével mennek külföldre, leginkább Angliába tanulni. Angol tanártársunk meg is jegyzi: neki délután még meg kell látogatnia az egyetemükre görög hallgatókat toborzó helyi ügynököt. A görögök is lépnek: ang9ol nyelvű egyetemet építenek Thessalonikiben, ahová a világ minden tájáról várnak hallgatókat, de a fő cél a Balkán. Rövidesen indulnak egy executive MBA-val.

Közben a bolognai folyamat kocog előre. Hogy pontosan milyen céllal és milyen eredménnyel, azt nem mindig könnyű megmondani. A kormányok általában a tudás társadalmának építéséről, a tudásintenzív iparágak fejlesztésének fontosságáról beszélnek. De közben számolnak is, és tudják, ha csak öt-hat évnyi tanulás után lehet diplomát szerezni, az bizony drága dolog, meg nincs is szükség annyi mesterre, a hallgatók egy részé tehát korábban ki kellene szorítani az oktatásból, különben marad a deficit meg a politikailag nehezen emészthető tandíj. (Richard Florida, a George Mason Egyetem professzora szerint a „globális kreatív elit” körülbelül 100-150 millió emberből áll.) Számolnak a diákok és a szülők is, akik tudják, hogy a tanulás akkor sem ingyenes, ha formálisan nincs tandíj, sőt, a versenyképes értelmiségivé válás tényleges költségei jóval meg is haladhatják a beszedett díjat, már ahol éppen van ilyen.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.