Fiorina

Pár napja egy végzős hallgatóval beszélgettem a Debreceni Egyetem folyosóján. Most kell szakdolgozati témát választania. A kész munkát a következő tanévben kell leadni, idő tehát van bőven.

Az informatikai ipar vállalatai érdeklik, azon belül a vállalatfelvásárlási és -összeolvadási akciók. Az elképzelt szerkezet gyorsan összeáll. Át kell nézni az informatikai ipar fejlődését, különös tekintettel az utolsó tíz-tizenöt év történéseire. Konklúzió: az iparág egyre határozottabban mutatja az érettség klasszikus jegyeit. Ezek egyike a piaci konszolidáció, és ezzel meg is érkeztünk a felvásárlásokhoz és összeolvadásokhoz. Egy fejezetet nyilván érdekes a velük kapcsolatos általános tudnivalóknak is szánni, leginkább annak, mi az oka a sok kudarcnak.

Ez után egy részletesebben kifejtett példa következhetne, vagy akár több is, egymással összehasonlítva. A hallgatóval elkezdjük összeszedni a lehetőségeket. Ő is mond példákat, én is. Nekem elsőként a nyögvenyelős AOL / Time Warner házasság jut az eszembe, aztán a PWC felvásárlása az IBM által, majd a közelmúltból az Oracle nagy bevásárlási akciói. Mindegyik érdekes és tanulságos eset, önmagában is elegendő egy szakdolgozathoz.

Végül azt javaslom: a HP-Compaq összeolvadásról kellene írni. Ez egy szép történet, nagyon gazdag forrásanyaggal, keresni is alig kell, az ember lépten-nyomon belebotlik a történetbe. Hogy mást nem mondjak, pár hete jelent meg a volt elnök-vezérigazgató, Carly Fiorina önéletrajza. A múlt héten ez a könyv volt az ötödik a Business Week szakmai sikerlistáján, ami szép dolog, pláne ha az ember figyelembe veszi, hogy az ilyen listákon az első két-három helyet gyakran tökéletesen felejthető, ámde igen népszerű percművek szokták elfoglalni.

Fiorina asszony régen várt könyve jó reklámot kapott, hiszen az utóbbi hónapokban az újságok tele voltak a HP igazgatótanácsának botrányaival. Tipikus amerikai menedzsermemoár, de kétségtelenül a jobbak közül való. Többrétegű. Van benne család és magánélet, van benne egy sorozat elmaradhatatlan amatőrfotó: a szerző mint gyerek, a szerző mint egyetemista, a szerző Bush elnökkel, a szerző a fürdőkádban, szülők, férj, gyerekek. Van benne egy csomó szöveg a leadershipről, ami itt olyan bölcsességek sorozatát jelenti, mint például „ahol nincs rend, ott felüti fejét a rendetlenség”. Igaz, igaz, de mit kezdjek én ezzel? – gondolja magában az olvasó. (Ebben a műfajban most talán a Welch házaspár állandó rovata a mélypont a Business Weekben.)

Van benne egy szál, ami a szerző női mivoltáról szól. Ez érdekes, hiszen HP-s korában óriási nyilvánosságot kapott, szakmai tevékenysége mellett ő volt a „female CEO” mintapéldánya, a nő, aki feljutott az egyik legnagyobb informatikai vállalat tetejére, a nő, akiről sokat pletykáltak, egyebek között egy rózsaszín márvány fürdőszobáról a vezérigazgatói iroda mellett. (A könyv szerint szó sem volt ilyesmiről.)

A legérdekesebb nyilván az, mit ír  szerző a Lucentben és a HP-ban eltöltött éveiről. Bevallom őszintén, a Lucentről szóló fejezeteket én csak átlapoztam, csak a HP-s rész elejétől tértem át a folyamatos olvasásra. A történet a fejvadászok felbukkanásával kezdődik, az első, akkor még titkos vezetői találkozókkal. Fiorina asszony 1999-ben került a vállalat élére. Mit talált ott? Elmondása szerint egy hatalmas, legendás, ámde gyengélkedő, szétesőben lévő szervezetet. Talált nyolcvanhét önálló divíziót, amelyek mindegyike gyakorlatilag önálló üzletként működött: termeltek, fejlesztettek, értékesítettek, önállóan intézték a pénzügyeiket, a személyzeti munkát, szóval szinte mindent. Talált nyolcvanhét kicsi HP-t, nyolcvanhét törzset, ahogy előszeretettel fogalmaz.

Ezt a rendszert még a két alapító atya alakította ki. Egyikükkel még találkozhatott Fiorina, de hogy az mit gondolt róla, vagy észrevette-e egyáltalán, titok marad. A szerző elámul a látottakon: hol van itt az egység, hol van itt maga a vállalat, hol van itt a rendszer? Ki visel itt igazi HP-s sapkát? Itt állunk egy integrálódó iparágban, ahol minden összefügg és összekapcsolódik mindennel, ahol a vevők nagy rendszereket akarnak, de a HP-nál mindenki a saját portékáját kínálgatja, és azt sem tudja garantálni, hogy otthon a vevő azt össze tudja kapcsolni egy másik HP termékkel. Mindenki mindent csinál – micsoda pazarlás! Ennek sürgősen véget kell vetni.

…És Fiorina asszony nekilát. Nagyszabású változási programot indít. Divíziókat von össze, nagy csoportokat alakít ki belőlük. Az értékesítési frontvonalat átszervezi: az ott dolgozóknak egy-egy piaci szegmens számára az egész vállalatot kell képviselniük. Funkciókat centralizál, egységesít. Közben, ahogy írja, igyekszik betartani a változásmenedzsment klasszikus szabályait: megijeszt, kommunikál, csapatot épít, jövőképet alkot, újra kommunikál, fellép a következő lépcsőre. Közben persze szerveződik az ellenállás, amitől a szerző mintha meglepődne egy kicsit. Leginkább akkor lepődik meg, amikor az igazgatótanács egyes tagjaival és a két nevezetes családdal kerül szembe.

Mindeközben az átalakítási programot telibe trafálja a dotcom válság és a recesszió. Ki tudná megmondani, mi írható ezek, és mi az átszervezés számlájára? Sikerek és kudarcok sorozata. Aztán jön a lehetőség: a Compaq vőlegényt keres. Fiorina a házasság mellett van, a frigy beleillik saját konszolidációs filozófiájába. Az ellenállás most is heves, a nagy ellenfél egy valódi Hewlett. Csata, tárgyalás, győzelem: az összeolvadás zöld utat kap. Fiorina elindítja a gazdaságtörténet egyik legnagyobb integrációs programját. A frontok azonban megmaradnak, ráadásul az arzenál új eszközzel bővül: az árulással. Akinek vannak illúziói a vállalatok kormányzásával kapcsolatban, most elveszítheti. Valaki idő előtt kiszivárogtatja a sajtónak a Compaq felvásárlásáról szóló döntést. Nyilván valaki az igazgatótanácsból. Vakond van a testületben, ahogy angolosan mondják. A léket nem sikerül betömni, újabb kiszivárogtatások következnek.

Aztán 2005-ben a tanács közli Fiorina asszonnyal: a továbbiakban nem tartanak igényt a szolgálataira. A leírt történet szerint magyarázat nem volt, de arra megkérték, tegyen úgy, mintha közös megegyezéssel, saját jószántából távozna. Nem volt rá hajlandó. A könyv ezzel véget is ér, de a folytatás ismerős a sajtóból: rengeteg hír és elemzés Fiorina távozásával kapcsolatban, utána az új vezérigazgató, Mark Hurd kerül reflektorfénybe, majd kitör a kiszivárogtatási botrány. Mindeközben a HP jól teljesít: Fiorina szerint most kezdenek beérni az általa kezdeményezett változások.

Jó könyv: lendületes, olvasmányos, világos, rendezett érveléssel. Mégis, talán pont ez az, ami gyanús benne. Az embernek mindvégig az az érzése, hogy egy esettanulmányt olvas, aminek bizonyos vezetési és szervezési elméletek és modellek illusztrálása a célja. Minden pont olyan, ahogy a nagy könyvben meg van írva. A helyzet is, a megoldás is. Ennyire klasszikus eset lenne ez a HP történet? Nincs kizárva.        

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.