Évzáró helyett

Ma van a karácsony előtti hét utolsó munkanapja. Most valami évértékelőt kellene írni, milyen a piaci helyzet, hol tartanak a beruházások, van-e már Web 2.0 helyett Web 0.3, meddig dagadnak a társasági hálók, meg ilyesmi. Ettől most eltekintünk.

Mégis, hogy az évnek ne legyen csak úgy vége, Michael Mandelre szeretnék hivatkozni. A Business Week közgazdasági szakírója a jövőre gondol. Válságok, recessziók idején – írja – megnő a munkanélküliség. Úgy általában megnő, de nem mindenütt, mert vannak szektorok, ahol nem, sőt, elbocsátás helyett még bővül is bennük a létszám, fejlődnek, gyarapodnak. Ha tudni szeretnéd, válság után melyek lesznek a következő fellendülés húzóágazatai – folytatja Mandel -, nézd meg, hogy a megelőző recesszióban kik tudtak növekedni, hol vettek fel embereket.

1990-91-ben recesszió volt, de a szoftvercégek vidáman toborozták a programozókat, és tessék, jött a hosszú, IT alapú fellendülés. 2001-ben megint gyászlobogó lógott a gazdaságon, de a bankok, a jelzáloghitelező intézmények, az ingatlanügynökségek kapui nyitva álltak a jelentkezők előtt, és tessék…

Mi a helyzet ma, mert megint válság van ugyebár? Az USA-ban, Mandel hazájában leépít az autó- és az ingatlanipar, illetve úgy általában a „fizikai”, „anyagi” (tangible) termékek szektora. És kik gyarapodnak? Hát az „intangible” világ, így például a magán- és a közoktatás, a kiadói ipar, az egészségügy, a számítógépes rendszerek tervezése, a tudományos kutatás. Ők az elmúlt egy évben félmillió új munkahelyet teremtettek, miközben a teljes veszteség közel kétmillió volt.

Ebből a szempontból nézve az a kérdés – fejezi be a gondolatmenetet Mandel -, hogy Amerika meddig engedheti külföldre vándorolni az anyagi (tangible) szektorát. Az autógyárak megmentésével kapcsolatos terveket ebbe a megvilágításba kell helyezni.

———————————-

A blogolásban most egy kis szünet következik, szép ünnepeket kívánok mindenkinek!

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.