Emlékkönyvbe

Pintér Robi blogjában (május 16.) olvasom, amit egyébként is tudtam már: a Műegyetemen megszűnik az Információ- és Tudásmenedzsment Tanszék. Nemrég levelet kaptam tőlük, amiben arra kértek, írja egy rövid visszaemlékezést a búcsúkiadványuk számára. Megírtam, idemásolom az örökkévalóság számára.

„Amikor az ITM tanszékkel először kapcsolatba kerültem, a KFKI Számítástechnikai Rt-nél dolgoztam stratégiai tanácsadóként. Egyetemi kapcsolatok építésével foglalkoztam, ezért a kollegáim általában engem kerestek, ha valamire – végzett hallgatókra, gyakornokokra, előadókra stb. – szükségük volt ezen a téren. Az igazat megvallva fogalmam sincs, ki kezdeményezte az első találkozót, mi vagy az ITM, de arra a jelenetre világosan emlékszem, amikor egy kollegám és Kiss Ferenc, a tanszék vezetője társaságában narancslevet iszogatva együttműködési lehetőségekről beszélgettünk. Nekik is szükségük volt valamire tőlünk, nekünk is tőlük – ezt nevezik szerencsés találkozásnak.

Egyebek között arról is megállapodtunk, hogy készítünk egy közös kiadványt az Alma Mater sorozatba. Én rávettem néhány KFKI-s kollegámat (nem volt nehéz), hogy írjanak cikkeket, a tanszék gépezete is mozgásba lendült, a kiadvány rövidesen megjelent, és hónapokon át állandó része lett a céges ajándékcsomagoknak.

Munka közben természetesen ellátogattam a tanszékre, meglepett, hogy ilyen kicsi helyen ilyen sokan vannak. Az élet állandóan pezsgett ott, ha bementem valamiért, több ember is megállított, beszéltünk erről-arról. Vállalati emberként részt vettem több olyan értekezleten, ahol távlati fejlesztési tervek kerültek szóba. Egyre többet tudtam meg az oktatási tervekről, a bankinformatikai és az IT biztonsági programokról. Engem is rövidesen beszerveztek, több szemeszteren át tanítottam egy kurzust az információs gazdaságról, és állandó szereplője lettem a biztonsági képzésnek meg a tudásmenedzsment tantárgynak.

Bevontak a tudományos munkába is, sorra jöttek a doktori értekezések, a védések, a lektorálandó írások. Hozzászoktam, hogy ha valamilyen szakmai problémám van, hozzájuk fordulok, hiszen alig akad olyan téma az informatika és a tudásmenedzsment területén, amelyikkel ne foglalkozna náluk legalább egyvalaki. Állandóan terveztek, fejlesztettek, fúrtak-faragtak, ötleteltek, dolgoztak valamin. Sokszor jártam a tanszékvezetői szobában, ami egyébként nem sokban különbözött a többitől: mindenfelé könyvek, tanulmányok halmokban, laptopok és vetítők, színes fedelű kiadványok, feketébe kötött, aranybetűs szakdolgozatok, a tanszékvezetői asztalon pedig egy húskonzerv, rajta a felirat: SPAM.

Nekem valahogy afféle „menedzselt káosznak” tűnt ott az élet. Mindenkit ismertek, mindenkivel kapcsolatban álltak. Én időközben munkahelyet változtattam, de a kontaktus megmaradt. A naptáramban most is több tanszéki vonatkozású bejegyzés szerepel: vendégelőadás, Ph.D védés meg más hasonló dolgok. Meglepett, amikor megtudtam, hogy tanszékként megszűnnek, de szervezetekkel foglalkozó oktatóként tisztában vagyok vele, hogy nem a keret, hanem az emberek a fontosak. A keretet, a formát majd megtalálják, a nevek pedig itt vannak a noteszemben és a számítógépemben. Ha egy kapcsolat fontos, biztosan megmarad. Ma reggel is összefutottunk egy konferencián.”

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.