Élet és irodalom

Tegnap félnapos oktatási program egy átszervezés előtt álló vállalatnál Tapolcán. Klasszikus változásmenedzsment feladat. Először vezetésmódszertani szempontból járjuk körbe a kérdést, majd az érzelmi és a hatalmi tényezők kerülnek szóba.

Utazás közben két könyvet is elolvastam, ami nem nagy kunszt, mivel a vonat négy óra alatt teszi meg a Budapest és Tapolca közötti alig kétszáz kilométeres távolságot, és vacsorázni sem lehetett, mivel az étkezőkocsi hűtője állítólag nem működött.

Vámos Miklós Hogy volt? című kötetébe már korábban belekezdtem, most csak befejeztem. Kedves könyv, jó olvasni. Egy sor már eltávozott irodalmi figurát vonultat fel benne: írókat, szerkesztőket, pályatársakat. A rövid fejezetek igazából nem róluk szólnak, hanem arról, milyen nyomot hagytak a szerzőben, Vámos Miklósban. A névsor elgondolkodtató. Így, több évtized távlatából már látszik, kik maradtak fenn a rostán, és kiknek az emléke kezd egyre jobban elhomályosulni, kik azok, akiknek már a nevére is alig emlékszünk. Működik az irodalmi páternoszter és sokan ereszkednek rajta lefelé. Hogy ki miért, azt nehéz megmondani: egyesek talán tényleg nem alkottak semmi igazán értékeseket, mások nem találják meg az utat hozzánk, vagy mi nem találjuk meg az utat hozzájuk. Mindenesetre kíváncsi lennék, ha egy egyetemi (nem bölcsész) osztályomban felsorolnám a könyvben szereplő neveket, hánynál jeleznék, hogy hallottak róla.

Moldova Utolsó tölténye (szám szerint a hatodik utolsó) az állomáson akadt a kezembe. Érdekes páros lett így a ketőből, mert mindkettő visszaemlékezés, sőt, azonos szereplők is vannak bennük. A személy (író, szerkesztő, pályatárs) ugyanaz, de a lenyomat más.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.