Eladó

Pár napja az iWiW-ről írtam egy bejegyzést ebbe a naplóba, amihez Bülbül fedőnevű blogtársunk érdekes megjegyzéseket fűzött. Én is úgy gondolom, van itt több szál, amit tovább lehet szőni, elgondolkozva a világ folyásán, és ezekre nyilván vissza fogunk még térni.

Bülbül egyebek között a pénzszerzési modell kérdését feszegeti, konkrétabban azt, ki járt jól az iWiW eladásával, esetleg járhatott-e volna jobban, ha másképp dönt, például vár még egy kicsit, jobban kifuttatja az alkalmazást, még jobb ajánlatokra számítva. Ez a kérdés egyébként az én eredeti bolgbejegyzésemben említett szakmai összejövetelen is elhangzott, és ott is maradt a levegőben, ami nem meglepő, hiszen a „mi lett volna, ha…” típusú kérdésekre nem lehet egyértelműen válaszolni, viszont a róluk való beszélgetésekből, a különböző vélemények és álláspontok összehasonlításából sokat lehet tanulni.

Mindazonáltal szögezzünk le valamit: az iWiW eddigi útjában, a T-Online-nak való eladásban nincs semmi szokatlan. Ha körülnézünk a világban, leginkább a fejlett országokban, azt tapasztalhatjuk, hogy a „nagyoknak” való cégeladás manapság talán a legnépszerűbb pénzszerzési modell. Találj ki valamit, építs rá egy céget, futtasd fel valameddig, aztán add el valamelyik nagynak, például a Microsoftnak vagy a Google-nak. A cégeladási vonalon a másik lehetőség a tőzsdére vitel: ilyen is van, de jóval kevesebb, mint pár évvel ezelőtt, hazai viszonylatban pedig ez a megoldás gyakorlatilag nem létezik, tessék csak megszámolni, hány IT cég ment ki az elmúlt évtizedben a budapesti tőzsdére. A nagyoknak való eladás viszont él és működik, amit statisztikák is bizonyítnak.

Miért működik? Először is, mert van kínálat, vannak vállalkozók, van innováció, itt van az internetes, a webkettős cégek új hulláma, vannak jó ötletek. Van kereslet is: sok nagy infokommunikációs cég ki van tömve pénzzel, a portfoliójában nagy fejőstehenek vannak, és mivel a hagyományos piacaik tömegcikkesednek, túléretté válnak, esetenként hanyatlásnak indulnak, szorgalmasan keresik az új termékeket, hajszolják a „next big thing”-et, amit gyakran friss vállalkozások friss termékeiben vélnek megtalálni. Ha a felvásárlást és az integrációt okosan csinálják, az újdonság bekerül a nagy cég kiterjedt értékesítési gőzhengerébe, megnyílnak a bevételi csapok.

És még egy adalék mindehhez. Épp most olvastam egy cikket a biotechnológiai iparról a The Wall Street Journal hétvégi számában. Azt írják, ebben az iparágban is így mennek a dolgok. Vannak tőzsdére vitt vállalkozások is, de az újdonságok zöme cégfelvásárlás eredményeként a nagyoknál köt ki. A tőzsdén való megjelenés korábban sokkal népszerűbb volt, a helyzet azonban mára megváltozott: az amerikai statisztikák azt mutatják, hogy egy biotechnológiai IPO-ra hat cégfelvásárlás esik. A felvásárlók általában jóval többre értékelik a cég addig felhalmozott vagyonát, mint a tőzsde. A tőzsdei befektetők manapság óvatosak, elvárják, hogy vállalkozás bizonyítani tudja, rövid időn belül piacra dobható terméke, technológiája van. A nagy gyógyszergyárak viszont innovációra éhesek, van pénzük, megvan a szakértelműk, van globális terítési hálózatuk.

Találd ki, indítsd el, add el egy multinak, vágd zsebre a pénzt. Miért kellene keseregni ezen? Hát egyik kicsit azért, mert így nagyon beáll a mezőny: kik lesznek a dinoszauruszok kihívói?      

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.