Drazsé

Régi baráti szálak fűznek a CEO magazinhoz. Pár napja felkerestek, nincs-e kedvem írni valamit a szeptemberi számba. Volt. Egy tavasszal megtartott konferencia-előadás anyagát  használtam fel. Idemásolom az elejét:

A számítógép, az internet, a világháló sokak fantáziáját megmozgatja. Amikor a gőzgépek elterjedtek, egyesek úgy vélték, hogy a lehetőségek végtelenek: gőz fogja mozgatni a járdákat, a lifteket, a kocsikat, az emberek pedig gőzzel teli tartályokkal a hátukon repkednek majd. Valahogy így állunk most az informatikai eszközökkel is. Rengeteg könyv, cikk és film készült a technológiai fejlődés által nyitott lehetőségekről. Ezek részben tényekre, részben szerzőik fantáziájára épülnek. A fantáziának nagyon fontos szerepe van; fantázia nélkül még mindig lovon járnánk és sátrakban laknánk, a vakbélgyulladást pedig ráolvasással gyógyítanánk.             

Persze nem minden valósul meg abból, amit az ember elképzel, vagy nem úgy valósul meg, ahogy elképzelte. Ha a jövőről, a lehetőségekről gondolkodunk, nem árt az óvatosság. Ajánlatos néha megkérdezni, mit is tudunk tulajdonképpen, mit mutatnak a tapasztalatok, mi vált be és mi nem. A helyzet persze változik: ami ma álom, elképzelés, az holnap valóság lehet.         

A tömegek bölcsessége        

De félre a közhelyekkel, legyünk konkrétabbak. A modern infokommunikációs technológia lehetséges alkalmazási területeiről szóló írásokban általában van egy olyan fejezet, aminek az úgynevezett e-demokrácia a tárgya. Miről is van szó tulajdonképpen? A társadalomfilozófusokat és politikai gondolkodókat régóta foglalkoztatja az a kérdés, miként szólhatnak bele az emberek a közügyekbe, hogyan mondhatják meg a véleményüket, érvényesíthetik az akaratukat. A beleszólásnak, a közös döntéshozatalnak kialakult néhány módja és intézménye, amelyek az idők során fejlődtek, és amelyekről mindenki tudja, hogy nem tökéletesek. Egy hagyományos szavazást lapokkal, urnákkal megszervezni és lebonyolítani lassú, körülményes és drága dolog, csak kivételes esetekben lehet vele élni. Maradnak a közvetett megoldások: képviselőket választunk, irányító intézményeket alapítunk, és azok döntenek helyettünk. Ha nem tetszenek, a következő szavazásnál leválthatjuk őket, és helyükbe ültethetünk valaki mást.           

A modern infokommunikációs technológiai segítségével rengeteg információt lehet eljuttatni olcsón és gyorsan az emberekhez. Hírportálokat lehet működtetni, elektronikus üzeneteket lehet hosszú címlistákra elküldeni, filmeket lehet megnézhetővé, letölthetővé tenni. Az internet még nem jut el mindenkihez, de szépen nő a felhasználók, a szélessávú kapcsolattal rendelkezők száma. Az internet interaktív eszköz: üzennek nekem, de én is visszaüzenhetek, hogy tetszik-e valami vagy nem, én is közzé tehetném a véleményemet. Ezzel meg is érkeztünk az e-demokrácia témájához, annak két fontos feltételéhez, a tájékoztatáshoz és a tájékozottsághoz.        

De miért ne léphetnénk tovább? Miért ne dönthetnénk közösen, miért ne szavazhatnánk elektronikusan? Közös döntések, közvetlen részvétel közös ügyeink intézésében, számítógép előtt ülve vagy mobiltelefonnal a kézben – ez lenne az igazi e-demokrácia! Néhány problémát – elektronikus aláírás, adatvédelem stb. – persze még meg kell oldani, de ez nem látszik lehetetlennek. Jöhetnek sorban a kérdések: mekkora legyen az adó? Hova építsünk autópályát? Mennyi pénzt költsünk oktatásra? Mikor újítsák fel a Thököly utat?         

A közös gondolkodás és a közös döntés lehetőségéről elgondolkodhatnak vállalatvezetők is. Dönteni sokféleképpen lehet: teljesen egyedül, egyedül de tanácskozás után, csoportosan konszenzussal, szavazással… Vajon melyik ezek közül a legjobb? Javul a döntések minősége ha többen vesznek részt bennük? Sok embert összehívni, hagyományos szavazásokat szervezni persze nehéz és költséges dolog. De itt van a számítógép, itt van a hálózat – minden könnyebb és olcsóbb lett. Miért ne használnánk ki a lehetőségeket? Miért ne támaszkodhatnánk a tömegek bölcsességére?        

Ezekre a kérdésekre nem könnyű válaszolni, és valószínűleg nincs is rájuk egyértelmű válasz. Kisebb és nagyobb csoportok nagyon okosan és nagyon bután is tudnak viselkedni. Vannak kollektív döntések, amelyeket utólag nagyon okosaknak találunk, de van példa az ellenkezőjére is. Elég csak néhány történelmi eseményre gondolni, vagy olyan jelenetekre, amiket az ember időnként a televíziós híradókban lát.         

Drazsé a befőttesüvegben        

A lehetőségeket és a dilemmákat érzékeltetendő beszéljünk most egy sokkal egyszerűbb problémáról. Végezzünk el egy gondolatkísérletet. Töltsünk meg egy befőttesüveget drazséval, vagyis sok kis egyforma csokoládégolyóval. Vigyük be egy terembe, ahol ott ül velünk szemben néhány tucat ember. Emberek – mondjuk nekik -, el kellene döntenünk, hány drazsé van ebben az üvegben! Kinyitni, megmérni, megszámolni nem lehet. A lehető legjobb becsléssel kell előállnunk. A tét nagy, sok múlik az ítélet pontosságán. Milyen módszert válasszunk?        

Lássuk a lehetőségeket! Kezdjük egy kézenfekvő és egyszerű megoldással. Hány drazsé van a befőttesüvegben? Majd eldöntöm én magam. Azért vagyok vezető, hogy döntsek. Azért neveztek ki, mert okosabb vagyok a többieknél. Szakértő vagyok, tudok például számolni: az üveg átmérője körülbelül ennyi centi, a magassága annyi, egy csokoládégolyó átmérője nagyjából nyolc milliméter… Henger, gömb, térfogat… Felírom a számot egy papírra, a többieknek nem árulom el. Persze felvilágosult vezetőként mást is megkérhetek a döntés meghozatalára, abból kiindulva, hogy akad itt olyan, aki ehhez nálam jobban ért. A mi szempontunkból az eljárás ugyanaz: magányos szakértő (szerencsés esetben a legjobb szakértő) dönt.        

Most válasszunk más módszert. Döntsünk kollektíven, szavazással. Mindenki írja fel az általa legjobbnak tartott számot egy darab papírra. Gyűjtsük össze ezeket és számoljunk átlagot. Az eredményt írjuk fel, és csendben tegyük az előző mellé.            

A lehetőségek nem fogytak el. Szavazzunk megint, de előtte tanácskozzunk! Sok okos ember ül a teremben. Mindenkinek lehet véleménye, mindenki véleményében lehet igazság. Győzzük meg egymást, lássuk, ki milyen érvet tud felhozni a maga véleménye mellett. A tanácskozás végén következzen a szavazás, majd az eredmény felkerül egy újabb papírra, amit oda teszünk az előző kettő mellé.   

Legyünk óvatosabbak. Miért kellene hagyni, hogy mindenki belekotyogjon a döntésbe? Olyanok is, akik csak a hasukra ütnek és gondolkodás nélkül bemondanak egy számot? Miért ne tennék, ha semmi személyes bajuk nem lehet belőle? Hoppá, legyen személyes tétje a véleménymondásnak! Különböző számokat írok fel papírlapokra, és azt mondom: emberek, ezek értékpapírok, egyforma fizetési ígéretekkel. A pénzt az kapja meg, akinek a száma legközelebb lesz a drazsék tényleges számához. Árverésre bocsátom őket. Ki mennyit ad a 415-ös számért? A 416-osért? Mivel a véleménymondás már nincs ingyen, az emberek óvatosabbak lesznek, egy részük valószínűleg be sem kapcsolódik a licitbe. Közben figyelem a liciteket, nézem, milyen számokért ígérnek sokat. Azok közelében lehet az igazság… Újabb szám kerül a többi mellé.        

De miért elégednénk meg néhány tucat ember véleményével? Kerítsünk valahonnan egy digitális fényképezőgépet, fotózzuk le az üveget és tegyük ki a kérdést a világháló egy jól látható, forgalmas helyére. A kép mellé kerüljön egy szavazómotor: hány drazsé lehet ebben az üvegben? Esetleg sorsoljunk ki néhány jutalmat a szavazók között, hogy minél több résztvevőt toborozzunk. Közben akár drazsé-fórumot vagy drazsé-wikit is nyithatunk, ahol gondos moderálás mellett mindenki kifejtheti a véleményét, győzködheti a többieket, dicsérheti vagy ócsárolhatja a többiek álláspontját. A gép kiadja az átlagot, ami oda kerül a többi mellé.   

A kísérlet végén nyissuk ki az üveget, borítsuk a drazsékat egy tálcára és számoljuk meg őket. Aztán vegyük elő a cédulákat és nézzük meg, melyik eljárást hozta a legjobb eredményt.       

 A fenti játékot többen, többféle módon kipróbálták már. Szórakoztató kísérlet lehet például egy egyetemi kurzuson. Az eredmény: az egyszerű szavazásos-átlagolós módszer általában meglepően pontos eredményt hoz, jobbat a szakértői ítéletnél. Következtetés: a tömeg bölcsebb az egyedeknél. Az ilyen döntéseket célszerű lehet a tömegekre, a közösségre bízni. Tegyük hozzá rögtön: legalábbis addig, amíg befőttesüvegbe zárt drazsékról van szó. Az általánosítással már sokkal óvatosabban kell eljárni.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.