Dokumentum

Mivel Carl Bildt ajánlotta, letöltöttem és elolvastam. Carl Bildt ugyanis egyéb bokros teendői mellett néhány évig  Svédország miniszterelnöke (!) is volt, az ajánlás pedig az ő blogjából (!!) származik. Az ilyesmire ugyebár felfigyel az ember.

De mit is olvastam el? A “Creating an Innovative Europe” című jelentést. Tipikus európai dokumentum. A tipikus európai dokumentumot előkelő bizottságok írják (ezt például egy volt finn miniszterelnök vezette). Többnyire két részből állnak: az elsőben megállapítják, hogy a dolgok nem mennek úgy, ahogy kellene, a másodikban pedig javaslatokat fogalmaznak meg. Az olvasónak pedig az az érzése, hogy mindezeket már sokszor hallotta, különböző tálalásokban, különböző időpontokban. A diagnózist is, meg a javaslatokat is.

A tipikus európai dokumenntumról beszélnek egy darabig, cikkekben és konfereciákon tisztelettel idézik őket, majd egy idő után újabb előkelő bizottság alakul, amely megállapítja, hogy a dolgok nem mennek úgy, ahogy kellene, majd jönnek a javaslatok: legye ez, legyen az, még több párbeszd és koordináció, de leginkább mégtöbb terv, hivatal, projekt és pályázat, meg pesze az elmaradhatatlan paradigma-és kultúraváltás, ami ugyebár mindennek az alapja. 

A tipikus európai dokumentumról egyre gúnyosabb cikkek jelennek meg az merikai sajtóban, többnyire látványos és beszédes statisztikai elemzések kíséretében

A jelentés egyéként valóban összefoglal néhány fontos jelenséget és trendet. Bemutatja például, miként vándorol ki a kutatás-fejlestési tevékenység Európából. Kisebb hangsúlyeltolódások is érzékelhetők, példul kisebb a lelkesedés a kisvállalkozások iránt. De egyébként minden a régi: erősítsünk az infokommunikációs technológiákban, modernizáljuk a llogisztikai rendszerünket, reformáljuki meg az egészségügyet, több pénzt a kutatóknak, építsünk regionális tudásközpontokat, mozogjon a tőke meg az ember, szabaduljunk meg az elavult iparágaktól.

Igen, persze, hogyne.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.