Bukás

Macbeth skót nemesnek azt jósolják a boszorkányok, hogy király lesz belőle. Hazamegy, megbeszéli terveit a feleségével, és egy éjszaka megöli az öreg királyt. Valóban trónra kerül, de aztán az események nem úgy alakulnak, ahogy elképzelte. A két királyfi azonnal külföldre szökik, a gyilkosságot újabb követi, megmenekül, akinek meg kellett volna halnia, a nemesek gyanakodnak. A Lady megőrül, lázálmában kifecsegi a titkot a szolgáknak, Macbeth idegei sincsenek kötélből, kísértetet lát az ebédlőasztalnál, furcsán viselkedik, ami erősíti a gyanút. A nemesek átszöknek az ellenséghez, az erdő megindul, jön a végső összecsapás, a királyt megölik. A jóslatok beválnak ugyan, de semmi sem úgy, ahogy a döntések pillanatában várják.

Tegyünk most e közismert történet mellé egy másikat, mégpedig az IBM PC-ét, azt, amiről két napja írtam. Mi közük van egymáshoz? Paul Ormerod szerint az, hogy bizonyos értelemben mindkettő a nem szándékolt következményekről, ahogy ő írja „Why Most Things Fail” című könyvében, az „unintended consequences”-ről szól.

Nem várt következmények azért vannak, mert a világ tele van bizonytalansággal. A világ nagyon összetett és bonyolult, aki hozzáér, csinál, megváltoztat benne valamit, sohasem tudhatja, hosszabb távon végül is mi sül ki a dologból; az, ami ma jó ötletnek tűnik, holnap nem okozza-e a romlását vagy akár pusztulását. A pusztulás, a kihalás a vállalati életben ugyanolyan természetes jelenség, mint a biológiában, ahol fajok jönnek-mennek, születnek és kihalnak, néha lassan, néha tömegesen. Az elmúlt száz év vállalati statisztikái azt mutatják, hogy semmi sem tart örökké, a legsikeresebb cégek sem érezhetik magukat biztonságban. A vállalati névsor változik, a húsz-harminc évvel ezelőtti listán már egész sok olyan cég van, amelyek mára eltűntek, felszívódtak, kihaltak. A bukás, a kihalás tehát statisztikai tény, mondja Ormerod.

De van egy másik érdekesség is: a vállalatok eltűnése bizonyos látószögből ugyanolyan statisztikai mintát mutat, mint a biológiai fajoké. Az élővilág evolúcióját nem tervezi senki, az evolúció megtörténik. Lehet, hogy erről van szó a vállalati világban is? Ormerod szerint igen. Az ember vagy a vállalat persze nem olyan tudatlan lény, mint mondjuk egy tengeri kagyló: információkat gyűjt, elemez, prognózisokat csinál. Mindezek valóban megnövelik fennmaradásának valószínűségét, de nem sokkal, a világ rendkívüli komplexitása, az események, a reakciókra adott ellenreakciók kiszámíthatatlansága miatt a megértés és az előrejelzés lehetőségei korlátozottak. A cégek bonyolult ökoszisztémákat, hol egymással versengő, hol egymást segítő tagokból álló hálózatokat alkotnak, nem lehet tudni, hogy ez rezdülés hogyan szalad végig a rendszeren, távoli pontokban milyen galibákat okoz és végső soron miként hat vissza az elindítójára.

A bukás, a kihalás természetes jelenség, de nem csak vállalatok buknak, hanem például kormányzati törekvések és politikák is. Tessék csak megnézni a múlt század történetét, tele van „nem szándékolt következményekkel”.

Ormerod könyvét befejezve megint gondolkoztam egy kicsit azon, hogy jó lenne összeállítani egy kurzust „Extinction, Collapse, Failure”, magyarul „Kihalás, összeomlás, bukás” címmel. Első körben három könyvet válogatnék be a kötelező irodalomba, ebben a logikai sorrendben: (1) Why Most Things Fail; (2) Collapse; (3) Why Smart Executives Fail. Az utóbbi kettőről már írtam korábban, most itt a harmadik.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.