Boszorkányság

Könyv: Az eastwicki özvegyek. A szerzője, John Updike ez év januárjában halt meg. A fülszöveg szerint ez az utolsó regénye, 2008-ban jött ki Amerikában. Nálunk a kiadó párban hozta ki a negyedszázaddal korábbi előzménnyel, Az eastwicki boszorkányokkal.

A három boszorkány, Jane, Alexandra és Sukie megöregedett, a hetvenes éveiben jár. Sok férfi és több férj volt az életükben. Megözvegyültek, gyerekeik felnőttek, unokáik is nagyok már. Magányosságukban ismét egymás felé fordulnak, utazgatnak kicsit, majd úgy döntenek, egy időre visszatérnek boszorkánykodásuk színhelyére. Mit keresnek Eastwickben? Emlékeket, ismerősöket, egykori szeretőket, ellenségeket és barátokat, egy kis izgalmat, lelkiismeretük megnyugtatását, kalandot, egymást és önmagukat. Ismét megpróbálkoznak a boszorkánykodással is.

Életükben furcsa figurák jelennek meg, az események valahol a valóság és a képzelet határán mozognak, valóságos életük fantáziával, látomásokkal keveredik. Kedvesek, szeretni valók, jelentéktelenségükben jelentősek. Nők, akiket Updike nagyon szerethetett. Amikor ez a könyvet írta, a tőle megszokott lecsiszolt, kacskaringós mondatokkal, részleteken való szöszmötöléssel és érzelmi csúcspontokkal, már közel járt a nyolcvanhoz. Hihetetlen. 

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.