Bohóc

Körmendi János elment. Én sokáig nem szerettem, pontosabban közömbös voltam iránta, besoroltam magamban a „futnak még” kategóriába: hát igen, a mellékszerepeket is el kell játszani. Aztán jött egy Shakespeare-előadás a régi Madáchban, akkor, amikor nagyon tudtak ott Shakespeare-t játszani, emlékezzünk csak például a Vízkeresztre a két gyönyörű nővel, Almási Évával és Piros Ildikóval. Amire gondolok, az talán a Lóvátett lovagok lehetett, amit nem sokkal azelőtt az Operett Színház hozott divatba egy egészen remek zenés előadással. Körmendi a szokásos Shakespeare-i kisembert játszotta benne, a királyok és hercegnők ellenpontját. Itt végre az volt, ami a legjobban ment neki: bohóc. Bohóckodott, de közben nagy színész is volt, mert ebbe a bohóckodásba bevitt valami keserűséget, valami riadt, rejtett félelmet is. Tegnap bejátszottak a tévében egy rövid részletet egy beszélgetésből, amiben Alföldi Róbert volt a kérdező partnere: ott is ezt a bohóckodást emlegette, ott is bohóckodott. 

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.