Bér

Nézegetem a Robert Half Technology legújabb prognózisát az amerikai informatikusi bérek alakulásáról 2007-ben. A kezdő fizetéseknél csendes, valamivel 3% alatti átlagos növekedésre számítanak, ami persze szóródik a kereslet és a kínálat függvényében.

A konkrét összegek tekintetében sávokat adnak meg. Ha ezek felső határát nézem, akkor a bérpiramis legtetején az adattárház-menedzserek állnak: a sávjuk 85 és 113 ezer dollár között van. Közvetlenül utánuk az alkalmazástervezők jönnek 80-112-vel, kicsit lejjebb a projektvezetők 72-106-tal, majd a hálózati biztonságisok következnek 69-98-cal, picit megelőzve az IT auditorokat, akik a prognózis szerint 69 és 97 ezer közé lőhetik be magukat.

A szoftverfejlesztőknél a minimum 60 ezer, a maximum 95 ezer körül van. A webes fejlesztők sávját 54 és 81 közé teszik, a minőségbiztosítási elemzők pedig 52 és 74 ezer dollár közötti összegre számíthatnak.

Ezek, mint mondtuk, az amerikai bérekre vonatkozó prognózisok. Ezekhez lehet viszonyítani azt a megtakarítást, amit olcsóbb helyekre való kihelyezéssel, azaz outsourcinggal lehet elérni. Ne feledjük: az 1996-os pénzügyi évben az indiai IT és szolgáltatásexport 33%-kal, tehát az egyharmadával növekedett. Egy jobb egyetemről jött indiai mérnök költsége évi nyolc-kilenc ezer dollár körül van. Náluk most évente kb. 12%-kal nőnek a bérek, Amerikában, mint láttuk 3%-kal.

Mindezekből ki lehet számolni, hány évre van szükség ahhoz, hogy a számottevő bérkülönbségek eltűnjenek, feltéve persze, hogy a jelenlegi trendek tartósak lesznek, ami nem biztos. Elég sok évre van szükség. Nyilván ezért mondják, hogy India számára a fő kérdés jelenleg nem a költségek emelkedése, hanem a szakember-utánpótlás. Ma már a legjobb cégek is kénytelenek harmad-negyadrangú oktatási intézményekben is toborozni.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.