Bad economics

Elolvastam egy interjút, mert érdekesnek tűnt a címe: The Cost of Bad IT Economics. IT és Economics egy címben – nem akartam kihagyni. Pedig kihagyhattam volna, hiszen lényegében arról győzött meg, hogy a világ ezen a téren nem sokat változott. Az interjú alanya Howard Rubin, foglalkozására nézve IT guru, gartneres tanácsadó, kutató a MIT-n, professor emeritus egy másik egyetemen. Mondanivalójának lényege: a vállalatok többsége ma is költségoldalról közelít az IT-hez, nem lévén tiszta képe arról, hogy az IT tulajdonképpen milyen hasznot hajt és hogyan teszi ezt. Amit látnak, az a költség, a kiadás: ennyi megy bérre, ennyi szolgáltatásokra, ennyi meg ennyi gépekre, szoftverekre. A mérleg másik oldala bizonytalan, homályos, áttételes, “intangible“.

A döntéshozók a mérhető dolgokat szeretik: a költség, az IT költség mérhető, a haszon kevésbé. Most megint recessziós szelek fújnak, az ösztönös reakció erre a költségcsökkentés. Fogjuk meg azt, amit látunk, amit mérni tudunk. Vajon amúgy mi lenne a helyes eljárás – elmélkedik Howard -, ilyenkor kevesebbet, vagy éppen ellenkezőleg többet költeni IT-re? Egy érdekes adatot is megemlít: egy átlagos vállalatnál az operatív kiadások 7%-a megy IT-re. A pénzügyi szolgáltatóknál ez a mutató a 15-20%-ot is eléri. Pont itt van a gond, sóhajt fel Howard: nem ezzel az IT-s 7-20%-kal kellene törődni, hanem a maradék 80-93%-kal, és ehhez segítségül lehet hívni az IT-t.

(Zárójelben jegyzem meg: pár napja egy Vistá-s gépen dolgozom. Egyelőre érdeklődéssel figyelem, hogy a gép állandóan önállósítja magát, mindenféle dolgok egyszer csak elindulnak rajta, balról beúszik ez, jobbról beúszik az; ha kicsit kicsúszok az egérrel, meglepő, eddig nem tapasztalt dolgok történnek; a gép folyton kérdéseket tesz fel, mintha beszélgetni akarna velem. Azt is meg kell szoknom, hogy a helyesírás-ellenőrző nemcsak aláhúz pirossal, hanem amikor kedve szottyan, hirtelen hátraugrik és belejavít a szövegbe. Vajon miért akarja következetesen két l-lel írni azt, hogy 93%-kall? /íme!/ Miért tudom erről csak egy trükkel lebeszélni? Tulajdonképpen ketten írunk: ő meg én. A gép azért külön fel van háborodva, hogy egyelőre nem kapcsoltam rá az internetre. Olyan, mint egy sétálni akaró, a szabadba vágyó kutya: csóválja a farkát, hozza a sétapálcát, ugat. Kommunikálni szeretne a világgal – isten tudja, hogy kivel -, mindenféle jeleket akar fogni és küldeni, és én ebben akadályozom. Ha érzi, hogy gyanakszom, nyugtatni próbál: “adataim nem lesznek erre vagy arra felhasználva”. Vajon ki által és mire tulajdonképpen? Félek, hogy mindez egy idő után idegesíteni fog. De majd megszokjuk egymást.)

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.