Az információ gazdaságtana

„Az információ gazdaságtana” vagy ehhez hasonló címmel több egyetem kínálatában találhatunk kurzusokat. Jómagam pár napja fejeztem be egyet a budapesti Műegyetemen.

Nem vagyok vele elégedett. A problémák részben szervezési jellegűek, a képzés mai általános rendjében gyökereznek. Néhány dolgot kétségtelenül nehéz megszokni. Számomra egyelőre meglepő az, hogy a hallgatók nem ismerik egymást, különböző évfolyamokról és csoportokból jönnek. Egyesek csak beregisztrálnak, aztán nem bukkannak fel, a vizsgán sem. Vannak, akik már tanultak bizonyos tárgyakat, mások viszont nem, és akik igen, lehet, hogy különböző jegyzetekből. Nem lehet pontosan tudni, hogy mit lehet ismertnek tekinteni, mire lehet hivatkozni, mit lehet megkövetelni. Nyilván meg lehetne adni egyes kurzusok előzetes elvégzését követelményként, de ez kevés.
 
Szervezési tényezőnek tekintem azt is, hogy mivel a hallgatói létszám az utóbbi években a többszörösére emelkedett, a mezőny nagyon kiszélesedett, a jók és a gyengék között sokkal nagyobb lett a távolság, az átlag pedig automatikusan lejjebb csúszott. De ezt tudja mindenki.

A tartalom sem problémamentes. Az az elképzelés, hogy egy ilyen tantárgyat oktatni kell, logikus: mivel az információ fontos árufajta, a mögötte álló infokommunikációs technológia pedig a technikai fejlődés élvonalát képviseli, feltétlenül szükség gazdasági szempontú vizsgálatukra és az eredmények oktatására a felsőoktatási rendszer különböző szintjein. Ugyanakkor nagyon sokfélék az álláspontok az ilyen kurzusok tartalmát és módszertanát illetően. Figyelembe véve a különböző megközelítési lehetőségeket és a kurzusok korlátozott időtartamát, különböző oktatási koncepciók, tematikák és tananyagcsomagok állíthatók össze.  A dilemmák részben abból fakadnak, hogy sem a tudományos, sem a gyakorlati életben nincs világos körvonala az olyan kifejezéseknek, mint például „információs gazdaság”, „hálózati gazdaság”, „új gazdaság”, „információs szektor”, „digitális gazdaság”, „tudásgazdaság”, és az sem egyértelmű, hogy mit tekintünk információs terméknek, információs piacnak vagy éppen információs szolgáltatónak.

Egy lehetséges megoldás, ha az élő klasszikusokhoz fordulunk tanácsért. Hal Varian írásaiban és kurzusain „az információs technológia gazdaságtanáról” beszél, de újabb publikációiban gyorsan leszögezi, hogy az információs technológiának nincs külön gazdaságtana. Az információs termékeknél ugyanazok a közgazdasági törvények érvényesülnek, mint a „hagyományos” termékeknél, legfeljebb különleges, néha szélsőséges formákban. Ebből kiindulva Varian néhány témára koncentrál (a termékek és az árak testre szabása, termékverziók generálása, árukapcsolás, átállási költségek, foglyul ejtés, hálózati hatások stb.), és ezekből valóban összerakható egy kurzus tematikája, szakirodalommal, esettanulmányokkal megtámogatva.

Ettől eltérő megközelítést képvisel az MIT Erik Brynjolfsson által vezetett kutatócsoportja. Ők „digitális gazdaságról” beszélnek, ami makro- és mikrogazdasági nézőpontból egyaránt vizsgálható. Ha az ő koncepciójukra építünk egy kurzust, olyan témáink lesznek, mint például a digitális gazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, a digitális technológiák fejlődésének összefüggése a termelékenységgel, az internetes piacok struktúrája, kisvállalkozások a digitális gazdaságban, a digitális technológia fejlődésének társadalmi következményei, a digitalizálás hatása a vállalatok szervezetére és működésére.

Úgy is dönthetünk, hogy a tematikát az információs piac tipikus szereplőihez igazítjuk és a piaci jelenségekre koncentrálunk. (Én is ezzel próbálkozom.) A piacon van kereslet és van kínálat: az előbbit a lakosság, a vállalatok, a különböző intézmények, az államok képviselik, az utóbbit a hardver- és szoftvergyártók, a távközlési cégek, a tartalomszolgáltatók, a rendszerintegrátorok, a tanácsadók. Mindkét oldalnak van folyamatosan változó struktúrája, vannak jellegzetes képviselői, azoknak stratégiái, viselkedési mintái. A piacnak vannak fejlődési, átrendeződési jelenségei, van egyensúlya, megfigyelhetők benne bizonyos trendek, általános és egyedi jelenségek. A piachoz tartozik egy információs rendszer, aminek alapján helyzetképek és prognózisok rakhatók össze. Ha ezt a megközelítést választjuk, egy nagyon gyakorlatias kurzust kaphatunk, amely „képbe helyezi” a hallgatókat a piac állapotát illetően, de maradandó nyomokat csak akkor hagy bennük, ha azok továbbra is követik a piacról érkező információkat.

Az ideális megoldás a három közelítési mód kombinációja lenne, ez azonban ésszerűen csak több kurzus összekapcsolásával, a tanárok összehangolt munkájával, a kapcsolódások átgondolásával érdemes megcsinálni.

Szóval van itt kérdés elegendő. Be is jelentkeztem a témával az őszi debreceni gazdaságinformatikai konferenciára. Hátha kapok egy-két jótanácsot.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.