Árnyaltabban

Ma reggel fedeztem fel Lepenye Tamás hozzászólását két korábbi bejegyzésemhez. (Az egyiknek “Középen”, a másiknak “Knowledge worker” a címe.) Tamás szavai arra figyelmeztetnek, hogy óvatosabban és árnyaltabban kell fogalmazni, különösen ha olyan bonyolult kérdésről van szó, mint a munkaerőpiac, és azon belül az egyes csoportok helyzete, jövője és alkupozíciója.

E témakörből engem (monjuk így: amatőrként) leginkább a technológiai fejlődés következményei érdekelnek: mi történik a munkaerő-kereslettel és -kínálattal, milyen foglalkozások tűnnek el és milyenek jelennek meg, hova vándorolnak a munkahelyek, miként alakul át a munkaadói-munkavállalói kapcsolatrendszer, mi történik a vállalaton belüli munkerőstruktúrával, kiknek erősödik és kiknek gyengül az alkupozíciója, hogyan változnak meg a jövedelemelosztási arányok.

Ilyen és hasonló tárgyú cikkek, könyvek, statisztikák, tanulmányok és blogbejegyzések alkalmi olvasójaként azt tapasztalom, hogy nincs könnyű dolgom az adatok, a jelenségek és trendek értelmezésével. Ha valaki csak a mai hazai sajtót tanulmányozza, abból is láthatja, a statisztikákban sok a bizonytalanság. a munkaerőpiaci helyzetre a technikai fejlődés mellett sok más tényező is hatást gyakorol, vagyis a bonyolult szövetből nehéz kifejteni azt a szálat, ami iránt az ember érdeklődik, amit megpróbálna értelmezni és górcső alá venni. Ugyanarra a jelenségre ellentétes erők hathatnak, amelyek kioltják vagy gyengítik egymást, megnehezítve a jelenség leírását és értelmezését. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a munka, a jövedelem érzékeny társadalmi kérdések, amelyek elemzésébe nyilván politikai felhangok is keverednek.

A két említett bejegyzésben egyrészt a középkáderekről (közepesen képzett, leginkább valamilyen középvezetői – mondjuk vállalati osztályvezetői – pozíciót betöltő, középkorú, középosztálybeli emberekről), másrészt az úgynevezett “knowledge worker”-ekről (randa fordítással: “tudásmunkásokról’) mondtam el néhány gondolatot. Valószínűleg mindkét társaságot hiba lenne egységes csoportként kezelni, ráadásul, ahogy Tamás is írja, egymást részben átfedő körökről van szó.

Vegyük először a “knowledge worker”-eket. ennek a csoportnak minden bizonnyal megvannak a maga alosztályai, rétegei. (Egy jópofa könyv jut most az eszembe, amely azt mutatja be, hogyan rétegződik az informatikai szakma.) A csoport arisztokráciáját azok a különlegesen képzett, fontos és kreatív munkát végző, nagy szakmai tekintéllyel bíró, nehezen pótolható szakértők adják, akik az egész világot tekintik a munkahelyüknek, könnyen váltanak megbízók, országok és kultúrák között, intenzíven és hatékonyan használják a modern infokommunikációs eszközöket, alkupozíciójuk erős és azt jól ki is tudják használni. Ez a kör emelkedőben van, egyre több jövedelmet és egyre jobb kiszolgálást kap. Ha az ember körülnéz a Hálón, találhat például olyan városfejlesztési projekteket, amelyek pont ezt a társaságot célozzák meg: gyere hozzánk lakni, mi (jó pénzért) kiszolgáljuk a te mobil, kreatív és igényes életmódodat, infrastruktúránkkal bekapcsolunk a világ vérkeringésébe, tárgyalhatsz, üzletelhetsz, dolgozhatsz, magadfajta emberek között élhetsz, és közben jól érezheted magad.

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a tudás, a “knowledge worker” státusz önmagában nem garancia a biztonságra és a jó alkupozícióra. Többen jelzik például (és a józan ész is ezt mondja), hogy az információs technológia leginkább azokat a szakmákat veszélyezteti, amelyekben valamilyen jól algoritmizálható munkát végeznek, függetlenül annak bonyolultságától. Az alacsonyabb szintű “knowledge worker” munkakörök közül sok egyre látványosabban olcsóbb országok felé vándorol. A technikai fejlődés számos hagyományos középvezetői tevékenységet (operatív tervezés, információtovábbítás, jelentéskészítés, döntéselőkészítés, adimisztráció stb.) automatizál, szofvrerrel vált ki, decentralizálhatóvá tesz. Nem kevés jel és adat mutatja, hogy a középvezetők, középkáderek (itt nyilván nem a nagy multik helyi felsővezetőire kell gondolni), algoritmizálható mukát végző, géppel vagy olcsóbb munkaerővel kiváltható, viszonylag könnyen pótolható “knowledge worker”-ek nincsenek biztonságban, gyakran áldozatául esnek mindenféle át- és kiszervezési akcióknak, a korábbinál jóval gyakrabban kell váltaniuk. A statisztikákból az is tudjuk, hogy közülük sokan nem találnak új munkahelyet, vagy ha igen, kénytelenek a korábbinál alacsonyabb jövedelemmel megelégedni.

Persze ezt a képet is árnyalni kell. Nem mindegy például, hogy az ember a versenyszektorban dolgozik-e, ahol a költségcsökkentési, racionalizálási, átalakulási, alkalmazkodási nyomás erős, vagy valamilyen kényelmesebb, lassúbb, ne adj’ isten monopolizált szektorban. Nem mindegy, hogy az életkora, a szaktudása, a családi háttere, a kapcsolati hálója mekkora mozgékonyságot és szabadságot biztosít számára. Ráadásul ami az egyik embernek veszély, az a másiknak lehetőség. A “Középen” című bejegyzésben Richard Sennettre hivatkoztam, aki az USA és egyes más fejlett országok középkádereiről beszél. Amikor egy kiszervezési akció miatt mondjuk egy amerikai könyvelő elveszti az állását, valaki egy másik országban, mondjuk Indiában, álláshoz jut és emelkedni kezd. Az sem mindegy, hogy az adott gazdaság mennyire rugalmas, a pusztuló, elvándorló iparágakat és tevékenységeket milyen gyorsan váltják fel újak, a becsukódó ajtók mellett milyenek nyílnak ki.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.