Aranybánya

A magamfajta laikus ember leginkább olyannak képzel el egy aranybányát, mint amilyen az a katlan volt, amelyikben Gregory Peck és Omar Sharif  keregették egymást a szocialista Magyarországon az első három között bemutatott igazi westernfilm végén. Arany mindenütt, arany a falakon, a földön, a patakban; zsákba lehet tömni a rögöket mindaddig, amíg megérkeznek az apacsok a maguk morcos, megsértett szellemeivel, és mindenkit elkergetnek.

A valóság minden bizonnyal nem ilyen, de azért egy aranybánya vezetőjének lenni nem lehet rossz dolog. Rob McEwennek állítólag már gyerekkorában ez volt a vágya: onnan kezdve, hogy először megérintette a sárga fémet, tudta, hogy mi célból van ő itt a Földön. Aranybányája történetére véletlenül bukkantam rá, aztán ahogy körülnéztem, láttam, hogy gazdag irodalma van, mindenfelé felbukkan, csoda, hogy eddig nem szúrta ki a szememet.

Lássuk, miről is van szó. Rob McEwen a Goldcorp Inc. elnök-vezérigazgatója. A cégnek, ahogy a neve is mutatja, aranybányái vannak. A kilencvenes években a piac nem ment valami jól, a vállalat lassan és drágán találta meg a kincset, ami nem tesz jót egy nyilvános üzleti részvénytársaságnak. Hogyan lehetne felpumpálni a cég piaci értékét? Nyilván gyorsan találni kellene egy csomó aranyat. De hol az arany? Mindenfelé furkálni fölöttébb drága dolog, ráadásul az sem biztos, hogy a lyuk alján ott lesz az a csillogó sárga valami.

Aztán eljött 1999, a század utolsó éve (bár egyesek szerint 2000 volt az utolsó). McEwen beiratkozott egy MIT-s szemináriumra. Az egyik előadó a Linuxról és a nyitott forráskódú szoftverek világáról beszélt. Ez az! – csapott a homlokára a CEO. Ez kell nekem! Hazament, és az mondta az embereinek: gyűjtsetek össze minden adatot a Red Lake bányáról, mindent, amit az elmúlt évtizedekben megtudtunk róla. Aztán az egészet pakoljátok ki a világhálóra, ahonnan bárki letöltheti. Indítsuk el a Goldcorp Challenge versenyt. Ki mondja meg nekünk, hol az arany? Az összdíjazás legyen mondjuk 575.000 dollár.

Az emberei megrökönyödtek, hiszen az iskolában azt tanulták, hogy az ember vigyázzon a vagyonára, az intellektuális tőkéjére pedig különösen. Azt tanulták, hogy a stratégiai lényege: hogyan kerülhetünk minél közelebb a monopolista pozícióhoz. Tényleg, hogyan is? Hát például úgy, hogy magas belépési korlátokat építünk, amit tudunk, azt megtartjuk magunknak.

Az adatok végül 2000-ben kikerültek a hálóra. Előtte persze egy kicsit rendezgetni kellett őket: az ember fésülködjön meg, mielőtt kiáll a világ elé. A világ pedig villámgyorsan szagot kapott. Az adatbázist közel másfélezer tudós, mérnök, geológus töltötte le a világ félszáz országból. Sorra érkeztek a javaslatok. A Goldcorp zsűrije végül két ausztrál cégnek ítélte oda a fődíjat, majd ásni kezdtek a megadott helyeken. Mit ád isten, ott volt az arany. A feltárt vagyon megnőtt, a fajlagos kitermelési költségek csökkentek, a cég nekilendült, az árfolyam felszökött.

A történet több szempontból is tanulságos. Egy vonatkozásáról már szóltam fentebb: nem árt elgondolkozni azon, hogy is állunk manapság a nyitottság és a zártság kérdésével. Az adott helyen valószínűleg ezt kellett mérlegelni: mi fontosabb nekünk: a fáradságos munkával felépített adatbázisunk védelme, vagy a gyorsaság és a világon szétszórt tudáshoz, tehetséghez való hozzáférés? A Goldcorp Challenge abba a módszercsaládba sorolható, amit manapság úgy neveznek: „crowdsourcig”, azaz a tömegek tudásának kiaknázásáról van szó, leginkább az internet segítségével. McEwen tulajdonképpen kihelyezte a kutatási tevékenységet, pontosabban annak egy részét.

Aztán arra sem árt emlékeznünk, hogy az ötletet – állítólag – a Linux adta. De vajon mennyiben hasonlít a Goldcorp Challenge a Linux működési modelljéhez? (Na, emberek, pakoljanak el mindent a padról, dolgozat következik. A feladat: a Linux fejlesztői közösség és a Goldcorp Challenge összehasonlítása.) Lássuk be: itt nem kollektív alkotásról, „peer production”-ról van szó, hanem egyéniről, hiszen a pályázók nem kooperálnak, hanem versenyeznek egymással, az eredmények pedig a vállalat megtartotta magának, esze ágában sem volt azt mondani: itt a bánya, ásson, aki akar, ki mit talál, adja be a közösbe.

A Goldcorp ügyes manőverrel tényleg meg tudta szerezni a határain kívül táborozó tudást és tehetséget, de igazából nem a „tömegek bölcsességére” támaszkodott, hanem egyes szakértők, kisebb szakértői csoportok bölcsességére. (McEwennek esze ágában sem volt egy ilyen szakmai kérdésről népszavazást rendezni.) Ha a megoldás szűkebb rokonságát kellene feltérképezni, én az előrejelzési piacok körében keresgélnék, méghozzá ott, ahol valóban tétre megy a dolog.

És végül még valami. A nyertes ausztrálok sohasem jártak a kérdéses bányában. Vezetőjük azt is beismerte, hogy ő még Kanadában sem volt soha. Az adatbázist számítógépbe táplálták, ráeresztettek mindenféle intelligens szoftvereket, az eredményeket pedig háromdimenziós digitális modell formájában tálalták, igen jó találati aránnyal.

Adatbányászat az aranybányában, sártekénk másik oldaláról. Lehet, hogy mégis lapos a Föld?        

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.