Álmok

Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok. Nemrég olvastam róla a Napló első kötetében. Pár napja felfedeztem egy gyűjteményes kötetben néhány novella és egy hosszabb Epepe– részlet társaságában. Lecsaptam rá és elolvastam.

A bevezető szerzője szerint ez Cini legjobb munkája. Lehet, hogy igaza van. Mondjuk úgy: én sem tudnék jobbat mondani.

A darab első színpadi változatát televíziós közvetítésben láttam. Almási Éva játszotta a lányt, Huszti Péter a fiút. Úgy emlékszem, nagyon tetszett. Valószínűleg a játék tetszhetett benne, az, hogy folyton játszanak. Sokkal többet aligha értettem belőle. Ma sokkal világosabb, miért játszanak, és mit játszanak. Valóban bravúros, ahogy játék és valóság egymásba folyik, ahogy az idősíkok keverednek, az, hogy nem lehet tudni, a múltat játsszák-e éppen, vagy a jövőt.

Két egymásnak teremtett ember egy gellérthegyi villában, körülöttük dörögnek az ágyúk, és ők játszanak, eljátsszák, hogy mi volt, mi van, mi lesz, mi lehetne, mi lehetett volna. Számukra, a közös életük szempontjából a béke akár veszélyesebb lehet, mint a körülöttük dúló háború. Finom szövetű, érzékeny darab.                          

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.