Akciótanulás

A nyári vakáció előtti utolsó napokat az idei akciótanulási kurzus hallgatóinak értékelésével töltöm. Hét csapat volt, vagyis hét projekt, ami pont hárommal több, mint amennyi tapasztalataim szerint ideális lenne. Volt két klasszikus üzleti tervezési feladat induló vállalkozások számára, egy harmadik vállalkozásnál egy gépsor eladásához kellett döntési alternatívákat kidolgozni.

Két projekt tárgya a tudásmenedzsment volt, az egyik egy csúcstechnológiai világcégnél, a másik egy nemzetközi banknál futott. Azonos alapkérdés: hogy lehet a szervezet különböző pontjain folyamatosan keletkező tudást feltérképezni, rögzíteni, hozzáférhetővé tenni, megosztani. Az előbbinél konkrét informatikai megoldásokat kellett értékelni, az utóbbinál a tudásmenedzsment általános indulóhelyzetét kellett felmérni.

Szinte minden ilyen kurzuson akad külföldi terjeszkedési projekt – most is volt, méghozzá az elektronikus kereskedelem egyik vezető hazai cégénél. A hetedik feladat a sport világából jött: mit lehet kihozni üzleti szempontból egy csapatból, a hozzá tartozó infrastruktúrából és vállalkozási ökoszisztémából.

A záró prezentációk, beszámolók, mindenféle mellékletek elkészültek, és most itt tornyosodnak a gépemen egy mappában. Hat éve fut ez a program, van tehát vagy tizenöt hasonló mappám. Ötven-hatvan projekt tapasztalatai: tervek, diasorok, dokumentációk, számítások, modellek. Mi lesz, mi legyen velük? Igen, valamiféle tudásmenedzsment rendszer kellene hozzájuk. Idén volt egy (nepáli) asszisztensem, ő rendezte és értékelte az eddig felhalmozódott anyagokat, de ez nyilván nem elég.

Mi lenne az ideális tudásmenedzsment megoldás ezekhez az akciótanulási projektekhez? Erősödik bennem az a meggyőződés, hogy a projekt-blog. Látom, hogy a blogolás gyakorlata a nyugati egyetemeken futótűzként terjed, nagyon érdekes példák vannak.. Egyre több egyetemi honlapon fedezem fel a személyes, a tematikus és a projekt-blogok listáját. Itthon egyelőre kevés példát látok erre, de azért akadnak. Dragon Zoltán egyik bejegyzése alapján jutottam el a Szegedi Egyetem Angol-Amerikai Intézetéhez: látom, hogy ott például már vannak blogok, bár gazdáig aktivitása különböző.  

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.