A tizenkettedik / 3

…És így folytatódik tovább:

Én is! Én is!

Az információ iránti növekvő igény a számítógép- és szoftverkínálat növekedésével, az árak csökkenésével találkozott. Szinte minden fontosabb vállalati részleg számítógép-beszerzővé vált, sorozatban vásárolták a minigépeket, méghozzá a legkülönbözőbb fajtákat. A beruházási költségek sokszor nem is az informatikai költségvetésben szerepeltek, hanem például a termelésében vagy a marketingében. Paul Strassmann úgy írja le ezt az időszakot, mint a gazdasági racionalitást sokszor nélkülöző „fegyverkezési verseny” korszakát . A vállalati informatika burjánzásnak indult, gyengülő ellenőrzés és pénzügyi kontroll mellett. A beszerzésekben a racionális megfontolások mellett hatalmi, érdekvédelmi, birodalomépítési motívumok is helyet kaptak, sok volt az „Én is! Én is!”  projekt. Az informatika kicsúszott a gazdasági vezetők ellenőrzése alól, és ezzel párhuzamosan háttérbe szorultak a gazdaságossági szempontok, a másfajta beruházásoktól elvárt megtérülési követelmények.

Az informatika egyre mélyebben járta át a vállalat minden zegét-zugát, a hatását viszont még nehezebb volt kimutatni és számszerűsíteni. Ilyen kérdésekre kellett volna például válaszolni: tulajdonképpen mi hasznunk van abból, hogy irodai dolgozóink többsége szövegszerkesztőn ír és táblázatkezelőben tervez? Ki mennyi időt fordít nálunk informatikára, fejlesztésre, tanulásra, gyakorlásra? Mi a hasznunk abból, hogy adott emberek a megfelelő helyen, a megfelelő időben számukra megfelelő információt kapnak? …És egyáltalán: hány gépünk és alkalmazásunk van tulajdonképpen?

Az informatikai beruházások értékelésénél egyre többet emlegették a „nem kézzelfogható” (értsd: nem mérhető, számszerűsíthető) hasznokat. Ha készültek pénzügyi számítások, akkor általában a nettó jelenérték módszerét használták, amit az erre az időszakra (olajválság!) jellemző magas infláció is szükségessé tett.

Az árak csökkenése, a gépek kezelésének egyszerűsödése háttérbe szorította a korábbi bérléses formát. A megvásárolt gépek, eszközök megjelentek a vállalati mérlegekben, működtetésük, kiszolgálásuk költségei pedig az eredménykimutatásokban. A kalkulációk készítőiben tudatosulnia kellett, hogy a gépesítéssel kapcsolatos kiadások nem állnak le a megvásárlásnál: a „birtoklás teljes költségével” (total cost of ownership, TCO) kellett számolniuk, hiszen a megvásárolt gépeket működtetni, javítani, támogatni kell, ami nyilván nincs ingyen. Ez tovább erősítette a nettó jelenérték számítások fontosságát.     

A termelékenységi paradoxon

Az informatikai beruházások értékelésével foglalkozó szakértők egyre komplexebb döntési modelleket, egyre hosszabb kritériumlistákat javasoltak, amelyekben helyet kaptak a pénzügyi szempontok és modellek is, de sok egyéb tényező mellett, amelyek sora a technológiai platformoktól a vállalati „információs kultúráig” terjedt. Egyre bonyolultabb regressziós-korrelációs vizsgálatokkal igyekeztek kimutatni, hogy a gazdasági rendszerek egyik pontján végzett informatikai fejlesztések milyen eredményeket hoznak valahol a rendszer másik végén, egyáltalán van-e határozottan és megbízhatóan kimutatható összefüggés az üzleti (pénzügyi) eredményesség és az informatikai beruházások között. Mivel az eredmények nem voltak meggyőzőek, heves vita bontakozott ki az informatikai beruházások megtérülésének kérdésében.

A vita egyik érdekessége, hogy abba a nyolcvanas évek végétől igen nagy nevek is beszálltak, és a vállalati problémákat makrogazdasági szintre emelték. A Nobel-díjas Robert Solownak tulajdonítják  azt a kijelentést, miszerint „a számítógépek mindenütt megtalálhatók, kivéve a gazdasági statisztikákat”. A neves közgazdász az Egyesült Államok gazdasági adataira hivatkozott: a termelékenység a hatvanas évektől kezdődően évtizedről évtizedre csökkent, miközben az informatikai beruházások lendületesen növekedtek. Lester Thurow, az MIT üzleti iskolájának dékánja megállapította , hogy 1978 és 1985 között az USA teljes gazdasági outputja 15%-kal bővült, a fizikai munkások száma pedig 6%-kal csökkent; mindeközben azonban az irodai dolgozók (a menedzsereket is ideértve) száma 21%-kal gyarapodott, „elnyelve” a munkások termelékenységének javulását, és összességében rontva az ország gazdasági versenyképességét. A termelékenységi pangás időszaka tehát egybeesett a nagy irodaautomatizálási befektetésekével, amelyeknek éppenséggel javítaniuk kellett volna a fehérgallérosok teljesítményét.

Stephen Roach, a Morgan Stanley közgazdásza 1987-ben hasonló következtetésre jutott , megállapítva, hogy az amerikai szolgáltatási szektor termelékenysége 1960-óta nem növekedett. A már idézett Paul Strassmann, aki számos neves intézményben töltött be informatikai vezetői posztot (köztük a Xeroxban, az USA hadügyminisztériumában és a NASA-ban) nem talált korrelációt a pénzügyi megtérülés (nyereségességben, egy alkalmazottra eső értékesítésben stb. mérve) és az „IT technológiai kiválóság” sajtóból átvett mutatói (pl. informatikai befektetések a bevételek százalékában, egy alkalmazottra eső személyi számítógépek száma stb.) között .

Az ellentábornak is bőven akadtak érvei. Egyese a paradoxon okát a mérések pontatlanságában, módszertani gyengeségekben keresik. A jól mérhető ipari korszak véget ért, mondják, a szolgáltatások növekedését pedig nehezen lehet mérni hagyományos statisztikai eszközökkel. A mérhető mennyiségnél különben is fontosabb a sokkal nehezebben megragadható minőség, a termékek és szolgáltatások változatossága, a testre szabás, a kényelem, az általános jólét Mások szerint az említett időszakokban a termelékenység különböző okok miatt éppenséggel csökkent volna, és pont az informatikának köszönhető, hogy ez nem következett be; az informatika hatása tehát pozitív, csak más erők ellensúlyozzák.

Ismét mások a technika gyermekbetegségeire hivatkoznak: a sokféle gép és rendszer, az új technológia természetes gyengeségei sok problémát okoznak, ami improduktív módon leköti az emberek energiáját – ez a helyzet azonban átmeneti, idővel az alkalmazás és az integráció egyre könnyebb lesz, a termékek pedig egyre jobbak. Különben is, mondják, az informatika tekintetében az elmúlt évtizedek az alapvető beruházásokról és a tanulásról szóltak: a gazdaság informatikai infrastruktúráját, alapvető hálózatait, rendszereit fel kellett építeni; az új technikai és szellemi infrastruktúra ezután kezd csak működni igazán, most következik a termelékenység és a hatékonyság korszaka.

Folyt. köv.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.