A pillanat

Dr. Percy Spencer békésen dolgozik a laboratóriumban. Éppen egy magnetronnak nevezett vákuumcsővel babrál, ami a radarok fontos alkatrésze. Megéhezik, benyúl az ingzsebébe, ahová még korábban becsúsztatott egy darab csokoládét. Az ujjaival érzi: a csokoládé megolvadt.

…És itt van az a bizonyos pillanat. Más ember talán dörmögne valami csúnyát az orra alá, és elindulna a mosdóba, hogy kiszedje az ingéből a foltot. Dr. Spencer viszont felélénkül: mitől olvadt meg ez a csokoládé? Csak nem a csőtől? Kerít valahonnan egy marék pattogatni való kukoricát és odaviszi, ahol az előbb a csoki volt, majd megbűvölve figyeli, hogyan ugrálnak szanaszét a laborban a vidám fehér labdácskák. Újabb kísérlet, most egy tojással. Felforrósodik és szétdurran, ahogy egy tisztességes tojásnak ilyen helyzetben viselkednie kell. Dr. Spencernek derengeni kezd, hogy éppen most találta fel a mikrohullámú sütőt.

Feltalálta vagy megtalálta – a történet alapján nehéz eldönteni. Mindenesetre a sütő idővel megjelent a piacon; első változatai akkorák voltak, mint egy ólajtó, de idővel összezsugorodtak, és most ott vannak számtalan konyhában.

A történet tanulságos, még akkor is, ha nem teljesen igaz. (Ki tudja?) Scott Berkunnak az innováció mítoszairól szóló könyvében találtam. A könyvről egy korábbi bejegyzésben már írtam pár dicsérő sort, mégis, most az utolsó laphoz érve, azt kell mondanom, hogy összességében inkább csalódást kelt. Túl sok benne az üresjárat, a lapos általánosság, akárcsak egyes leadership-könyvekben és csúcsvezetői memoárokban, tisztelet a kivételnek.

Mindazonáltal vannak benne jó részek, például az a fejezet, ami az innovációk kiszámíthatatlan következményeiről szól, vagy ez a történet a csokival, a kukoricával és a tojással. Berkun azt igyekszik igazolni vele, hogy az innováció nem valamilyen elhatározással indított lineáris folyamat. Dr. Spencer nem azzal jött be azon a bizonyos reggelen a laborba, hogy na, most feltalálom a mikrohullámú sütőt. Megragadta a lehetőséget, amit a pillanat kínált. Észrevette az útelágazást, a hirtelen megnyíló kis ösvényt két fa között, és elindult rajta. Véletlenül talált egy megoldást, és keresett hozzá egy problémát. Meg is találta, egy marék pattogatni való kukorica és egy nyers tojás alakjában.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.