A muzsaji gondolat

Lezárult a röjtökmuzsaji Vezérigazgatói Találkozó. Ez volt a tizedik, ami szép, kerek szám. Egy ilyen sorozatban már hagyományok is kialakulnak, vannak visszatérő témák és előadók például. Ezek egyike Hankiss Elemér, akit emlékeim szerint most hallgattam meg negyedszer az ősi muzsaji falak között. A szervezők részéről mindig arra kérjük, hogy zökkentse egy kicsit ki a társaságot a GDP, a pénz, az olajár és az EU világából, és beszéljen társadalmi kérdésekről, az emberek gondolkodásáról, viselkedéséről, egyszóval tartson tükröt a résztvevők elé.

Most is pontosan ezt tette.  Meglehetősen sötét és peszimista képet rajzolt fel a hazai állapotokról: az ország lompos és szemetes, értékeinkre nem vigyázunk, széthúzunk, ideológiáink zavarosak és elavultak, nem tudunk egymással beszélni, megegyezni, nincsenek fórumok, a sajtó romlik és züllik, a politikai pártok koloncként hordozzák a nyakukban klienseiket, a közösségek széthullanak, az értelmiség felelőtlen, és így tovább.

Az előadás érdekes volt, a közönség reakciói nem kevésbé. A közönség ugyanis önérzetesen reagált, mint aki találva, sőt, sértve érzi magát. A felszólalók ellenpéldákat soroltak fel: eredményeink igenis értékesek, van bennünk alkotókedv, közösségi életet is élünk, hasznos programokat támogatunk, felelős magatartást tanúsítunk egy csomó kérdésben.

Jó volt ezeket hallani, de azért azon is elgondolkoztam: vajon mit tud az egyik Magyarország a másikról? Jared Diamond az egyik legnagyobb veszélynek azt tartja, ha az elit elszakad a tömegektől, védett városokba költözik, őrökkel veszi körül magát, búrát tesz a feje fölé. A sikertörténetek rendszerint valaminek az átalakításáról szólnak, az átalakításoknak pedig mindig vannak vesztesei, kárvallotjai is. Jó lenne egyszer egy olyan találkozót szervezni, amin együtt ül a két Magyarország.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.