A létező

Szerda délután beszélgetés az Inforum által szervezett újságíróklubban, az Alexandra Astoria melletti könyvpalotájának kávézójában. Induló téma: válságban van-e a nyomtatott, informatikai tárgyú sajtó. Konklúzió néhány vélemény elhangzása után: a példányszámok kétségtelenül csökkennek, az online tartalom fontossága nő, bizonyos bulvárosodás jelenségek is megfigyelhetőek (pl. rövidebb cikkek, több kép, mozgalmasabb tördelés, a lényeg a bevezetőben kiemelve), de ezek a sajtó általános fejlődési jellemzői manapság, nem speciálisan az informatikai tárgyú kiadványoké. A sajtóipari vállalkozások követik az általános trendeket: diverzifikálnak, erősítik az online vonalat, Web 2.0-s megoldásokkal kísérleteznek, stb.

Lehetne szélesebb községnek dolgozni? – veti fel a kérdést valaki. Ki vállalja fel az ismeretterjesztő szerepet, ki hajlandó nem a pénzes vezetőknek, hanem a kezdő, a számítógépet óvatosan szagolgató-kerülgető tömegeknek munkálkodni? Elvárható ez a vállalkozásszerűen működő, pénzügyi célokat követő sajtócégektől? Vagy az ismeretterjesztés, a kezdők támogatása, a felzárkóztatás inkább az állam dolga lenne?

A beszélgetés itt fordulatot vesz, eltávolodunk a sajtótól, az e-felzárkózás, ama bizonyos digitális szakadék betömése kerül a középpontba. Erről szemlátomást mindenkinek megvan a maga véleménye, esetenként politikai felhangokkal is megspékelve. Hol van a probléma? Talán az iskolában? Az egyéni igényességben, a személyes kulturáltságban? Többen számítógépeznének, ha egyszerűbbek, barátságosabbak lennének a masinák és az alkalmazások? Mi legyen azokkal, akik végletesen leszakadni látszanak? Tudunk-e segíteni szegény, iskolázatlan, munkanélküli csoportokon azzal, ha a számítógépet és internetet adunk nekik? Vagy csak frusztrációt keltünk bennük? Vajon a sikertörténetekben mennyi az igazi siker, és mennyi a Hawthorne-effektus? (A géptől lettek boldogabbak az emberek, vagy attól, hogy végre valaki figyelt egy kicsit rájuk, foglalkozott velük, tíz percre, egy napra híresek lettek?)

Más. Csütörtök délután meghallgattam néhány előadást az egri Partnering konferencián. A közönségben ügyfélszolgálati szakemberek, call centerek vezetői, informatikusai. Szeretem, amikor egy konferencián a sok direkt módon szakmai anyag mellé becsempésznek valami mást, ami tágítja a horizontot, ami arra késztet, hogy az ember néha más szempontból is végiggondoljon kérdéseket, egy kicsit kiszökkenjen a megszokott kerékvágásból. Itt is volt ilyen: dr. Belső Nóra tartotta, foglalkozása szerint pszichiáter. Nem mondott vidám dolgokat: a depresszió népbetegséggé vált, az emberek bizonytalanok, szorongók, tele vannak stresszel, kényszeresen fogyasztanak, nem tudnak állni, ellazulni, tartós kapcsolatokat építeni.

Gyászos diagnózis. A két rendezvény közös tanulsága: a létező, a piacgazdasággal kombinált információs társadalomról egyelőre keveset tudunk.  A “létezőről“ beszélek, nem az elképzelt, a vágyott információs társadalomtól, amiről többet olvashatunk és hallhatunk. Bizonyos tüneteket észlelünk, de komplex leírásokkal és magyarázatokkal egyelőre adósok vagyunk.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.