A báró

A hétvégén egy kiadós kirándulás után Hankiss Elemér és Heltai Péter új könyvét lapozgattam, előre-hátra, kedvem szerint válogatva a benne található rövid írások között. Ezt nyugodtan megtehettem, ugyanis rengeteg szerző rengeteg hozzászólásáról van szó.

Azért használom a „hozzászólás” szót, mert az egész kötet egy bloghoz is hasonlítható, ahol valaki ír egy indító bejegyzést, aztán megindul a reagálások sora. Annyiban mégse blog, hogy a hozzászólók párhuzamosan dolgoznak, vagyis mindannyian az indító kérdésre próbálnak válaszolni, nem az utolsó vagy az utolsó előtti hozzászólásról mondanak véleményt, ahogy az általában lenni szokott a blogoknál. Maga az indító kérdés egyszerű és kézenfekvő: hogy kerültünk bele a nagy magyar válságba, és miként lehetne kimászni belőle.

Lapoztam tehát előre-hátra, és most itt ülök a gép előtt, írni kellene, de igazából nem tudom, hogy mit. Bizonytalan vagyok, tévelyegve járnak az ujjaim a billentyűkön.

Vegyük a címet: „Münchhausen báró kerestetik”. Egy ember, aki a saját hajánál fogva kihúzza magát a mocsárból – vagy minket húz ki a saját hajunknál fogva? Münchhausen báróról tudni kell, hogy nem húzta ki magát a saját hajánál fogva a mocsárból, csak azt állította, hogy kihúzta, vagy talán mások állították róla, hogy azt állította magáról, hogy kihúzta. Lényeg a lényeg: nem húzta ki. Ha a báró ilyet mondott, nem mondott igazat. Ha mások mondták róla, azok sem mondtak igazat.

De miért keressünk ilyen bárót? Mire lenne jó nekünk egy ilyen báró? Talán jó lenne borgőzös estéken, kocsma mélyén a meséit hallgatni, és közben bólogatni, hogy bizony bizony, lám lám, akárha magam mondtam volna! Végre valaki kimondja az igazat, megadja az irányt: üstököt megragadni, lovat lábbal erősen szorítani, izmokat megfeszíteni és húzni, húzni…

Mi a báró meséinek a lényege? Van egy helyzet, amiből ki kell mászni, adott esetben egy mocsárból lovastul. Megfogjuk a hajunkat, és húzni kezdjük. Aztán… aztán csoda történik: Newton törvényei pár percre ki lesznek iktatva. Lefordítom reformnyelvre: átállítunk néhány vezérlőkart: ez legyen nagyobb, az legyen kisebb, innen csípjünk le, oda tegyünk hozzá, aztán… aztán valami csoda történik, vinni kezdik a portékánkat, mint a cukrot, a gazdaság kifehéredik, az emberek okosabbak és ügyesebbek lesznek, a lusták dolgozni és adózni kezdenek…

Én úgy látom, Münchhausen bárót nem kell keresni, Münchhausen bárókból jól állunk. A könyv címlapján egyébként nem a báró van, hanem egy bohócsapkás emberke, egy udvari bolond – mit akar ez a kép mondani? Gúny? Öngúny?

Maguk az írások egyébként fölöttébb vegyes színvonalúak. Nyilván lehetne élcelődni azon, hogy az írás nem megy jól mindenkinek, és most nem csak a bonyolultabb mondatok szerkesztésére gondolok, hanem a mondanivaló kifejtésének logikájára, közérthetőségére – mert azt nem árt tudni, hogy egy ilyen könyv a köznek szól. Sokaknak valószínűleg be kellene vallaniuk: nem tudom, mi ez a válság, és azt sem tudom, miként lehetne kimászni belőle. Nem tudok különbséget tenni egy nagy gazdasági rendszer általános válsága (ha van éppen ilyen), a rendszer ciklikus jellegéből adódó ideiglenes krízise, kies hazánk földrajzi helyzetből, történelmi múltból, fejletségi szintből adódó problémái, és az irányítási tévelygésekből adódó kalamajkák között, és akkor mindezek összefüggéséről, kölcsönhatásairól még nem is beszéltünk.

Én sem tudok különbséget tenni, mitől tudnék. Túlságosan komplex ez az egész.

Az írások egy része érdekes, a többi könnyen felejthető. A nevek alapján sokszor borítékolni tudom a tartalmat: na most a szokásos (rög)eszme kifejtése következik, a szokásos módon. És tényleg. Vagy: ez az ember úgyse mondhat mást, mint amit a pillanatnyi pozíciója, pártja, gazdája, kenyéradója (nem kívánt törlendő) megkíván. És tényleg. Olyannal eddig nem találkoztam (még van remény, mert nem olvastam el mindent, ma is lesz este, állítólag esni fog az eső), hogy valaki kijelenti: igen, én személy szerint is felelős vagyok, hiszen én is bársonyszékben ültem, döntéseket hoztam, gyanús derivátumokkal spekuláltam, rábeszéltem, lobbiztam, befolyásoltam, levertem, kavartam, feléltem a jövőt, rongáltam a környeztet, tévelyegtem. Nem kellett volna, világ proletárjai, bocsássatok meg! Valószínűleg holnap is azt teszi majd mindenki, amit általában tenni szokott.

Mocsár mindenesetre van, ez nem vitás, mint ahogy az sem, hogy jó lenne kievickélni belőle. Állítsátok meg a világot, le akarok szállni. Mindenesetre keressük csak a bárót, én is szívesen hallgatnám a meséit, borgőzös estéken, kockás abrosz mellett.

(E bejegyzést írva és linkeket keresve meglepve tapasztaltam, hogy a báró neve több változatban létezik, van például Münchhausen, Münchausen, Münchaussen attól függően, hogy mesekönyvet olvasunk, diafilmet nézünk vagy éppen a Wikipédiában keresgélünk. A gépem helyesírás-ellenőrzője mindenestre a Münchhausent szereti, a többit ingerülten aláhúzza pirossal.)     

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.